Tag Archive for 'közösség'

Felgyorsult a világ – az interneten is

20100202_nepszabadsag_2_kÉrdekes és időszerű témát, az interneten zajló “valós idejűséget” boncolgatta egy cikk, ami a Népszabadság e hét hétfői számában jelent meg. Én is megszólaltam benne, és természetesen gugliságokat beszéltem :)

A cikk kapcsán felmerülő gondolataimat osztom most meg veled, illetve bemásolom az általam elmondottakat is, bár ha olvasol engem, ebben semmi újdonságot nem találsz, nemrégiben már megosztottam a guglisagok.hu-n is a tőlem most idézetteket.

Közhely, de igaz: felgyorsult a világ. Mindannyian érezzük magunkon, ki kisebb, ki nagyobb mértékben. Az életünk több területe is érintett, nem csak arra gondolok, hogy mindig rohanunk és sosincs időnk semmire, hiszen ismert tény például az is, hogy a beszédünk is felgyorsult, a száz évvel ezelőtti tempóhoz képest 25 szóval többet mondunk egy perc alatt. Vagy elég megnézni egy 15-20 vagy még több évvel ezelőtti filmet, a ma megszokotthoz képest biztosan feltűnik a lassabb tempója. Ráadásul akkoriban 80-90 percet töltöttek ki így, ma pedig a szuperpörgős tempó mellett sem ritka a 2-2.5 órás mozifilm. Gyorsabb számítógépeket vásárolunk, sebesebb internetkapcsolatra vágyunk, nincs már türelmünk hosszasan várakozni – felesleges időkidobásnak érezzük. Tovább olvasom: ‘Felgyorsult a világ – az interneten is’

A GugliSuli neked szól. A GugliSuli neked szól?

tanul_a_csalad_gAz utóbbi hetekben sok időt töltöttem azzal, hogy olyan formában indítsam el a már többször emlegetett GugliSulit, hogy egyszerre legyen hasznos és szórakoztató, követhető és alapos, támogató – de mindenekelőtt használható tudást adó..

Néha komoly fejtörést okozott a túl sok ötletem megvalósítható formába öntése, máskor pedig igencsak jól szórakoztam. Sok mindenben biztos vagyok a Sulival kapcsolatban, de vannak még ködfoltok is a palettán. Ezért is találtam ki, hogy a hivatalos iskolakezdés (szept. 1.) előtt amolyan iskolaelőkészítő :) jelleggel elkezdem a tanítást, így mindazok, akik most velem tartanak, sokat segíthetnek a visszajelzéseikkel.

Persze ez nem azt jelenti, hogy a tanítás nem a tőlem megszokott színvonalon zajlana, csupán csak arról van szó, hogy szeretném látni, mennyire működik a valóságban mindaz, ami a fejemben remekül :)

Emlékszel? A kérdőívben ezt írtam: Tovább olvasom: ‘A GugliSuli neked szól. A GugliSuli neked szól?’

Találkozunk?

Mindkét találkozó online közvetítése rögzítésre került, a cikkben megtalálod ezek elérhetőségeit.

3 napon belül kétszer is lehetőséged lesz találkozni velem, személyesen megvitatni a számodra fontos kérdéseket vagy egyszerűen csak eltölteni egy kis időt – jó társaságban :) Mindkét alkalommal lesz webes közvetítés is, így ha nem tudsz otthonról kimozdulni, akkor is velem tarthatsz.
Tovább olvasom: ‘Találkozunk?’

Kik azok az Onlányok?

kener-eszter-infogeneracio20-m2Mindig is éreztem, hogy a női közösségekben nagyon nagy az erő. Az ember lánya biztonságosabb közegben érzi magát és jobban el tudja engedni azt, ha esetleg ő valamit nem tud.. Nagyobb nyugalommal tudja elárulni a gyengeségét – férfiak körében ez azért nehezebb.

Már nagyon vártuk annak a riportanyagnak a folytatását, melynek első része 2009. április elején került adásba. Az Info.Generáció.2.0 névre hallgató műsort az m2 sugározza, s ma jött el a napja, hogy mi is megnézhessük a második részt.

onlanyok-logo1Amikor azt írom: velünk, az Onlányokra gondolok, arra a csoportra, amin belül női összefogással segítjük egymást az online üzleti életben. Ez természetesen nem a nyilvánosság előtt zajlik, de a női tévéstábnak betekintést engedtünk virtuális találkozónk egy részébe. Némi riport is készült velünk, majd az anyag legvégén egyik onlányunk munkájáról látható egy kis bejátszás.

A két részben összességében valamilyen formában az összes onlány szerepel, a teljes “taglistánkat” megtekintheted Tovább olvasom: ‘Kik azok az Onlányok?’