Évek óta használom a Google szolgáltatásait és segítek a környezetemben élőknek, hogy minél inkább ki tudják használni ezeket. Rengeteg olyan dolgot tapasztaltam meg közben, amit nagyon szívesen átadok a barátaimnak, ismerőseimnek. Tervezek távoktatást is ezügyben, mert azt tapasztaltam, hogy az embereknek nagyon nagy igényük van arra, hogy online tanuljanak, számítógép mellett ülve, önmaguk oszthassák be idejüket és saját tempójukban tudjanak tanulni.
Ezekkel a szavakkal mutatkoztam be a 2008.11.19-én, a Personal Hungary kiállításon tartott fél órás (interneten is közvetített) beszélgetés kezdetén, melynek témája az “Alapok az online oktatásban, tanácsadásban (az ingyenes lehetőségektől a webináriumig)” volt. Beszélgetőtársam Csapó Ida volt, moderátorunk pedig Joó Zsuzsa.
Az internetre “kilőtt”, minőségileg nem tökéletes anyagból sikerült megmenteni pár percnyit, ahol úgy érzem, elejtek a Google szolgáltatásait nem, vagy nem eléggé ismerők számára néhány olyan értékes információt, melyet úgy gondoltam, nem tartok vissza arra hivatkozva, hogy nem a legszebb a kép, nem a legtisztább a hang. Kicsit hegyezd a füled, nézd/hallgasd végig és aztán mondd el nekem a hozzászólásokban, hogy milyen gondolataid támadtak közben.
Amiről szó lesz az alábbi kb. 6.5 perces videóban:
Mind a tanulónak, mind a tanítónak szüksége van a hozzá befutó és amik tőle kimenő tartalmak rendszerezésére.
- mi az első Google alkalmazás, amit én segítségül hívok? és hogyan?
- a Google dolgozóknak mivel kell munkaidejüknek 20%-át eltölteni?
- melyik az a szolgáltatás, amit nem a Google berkeiből választottam? és mire használom?
- mit lehet elmondani a Naptárról 1 percben?
- drága szoftver kiváltása a Google egyik alkalmazásával? melyik ez?
Tovább olvasom: ‘Hatékonyság és rendszerezettség.. a Google segítségével?’
Utolsó hozzászólások
Szabó Péter: Kedves Eszter! Azért is egyenlőre a hotmail-os címemet adtam meg, mert ..
Forky74: EGYETÉRTEK! SZERINTETEK A FEJLESZTŐKHÖZ ELJUT EZ A LEHETŐSÉG, ELOLVASSÁK, HOGY ILYEN ..
József Kertész: Jogos, ott a pont Nálad :))) duplán ! ;) ..
Estee: idézek a cikkből: “Vigyázz! Abban nem lehetsz biztos, hogy elolvasták ..
József Kertész: Szia Estee ! Ott bukik el a dolog, hogy nálam ..
Kristóf: Hát, azért kissé irreáélis, de királyság… ..
Jándi Zsuzsa: Hát ebben semmi ördöngösség nem volt, mégis izgulok az eredményért. ..
laci: Én nemrég használom a Gmailt, előtte Indamailom volt, ami nem ..
Robert: Kedves Eszter! Nagyon szeretem olvasni a leveleid. Hasznos tippeket tudok meg ..
Teca: Hála az univerzumnak !Azt hiszem sikerült!Bár nem vagyok a technika ..