Érdekes és időszerű témát, az interneten zajló “valós idejűséget” boncolgatta egy cikk, ami a Népszabadság e hét hétfői számában jelent meg. Én is megszólaltam benne, és természetesen gugliságokat beszéltem :)
A cikk kapcsán felmerülő gondolataimat osztom most meg veled, illetve bemásolom az általam elmondottakat is, bár ha olvasol engem, ebben semmi újdonságot nem találsz, nemrégiben már megosztottam a guglisagok.hu-n is a tőlem most idézetteket.
Közhely, de igaz: felgyorsult a világ. Mindannyian érezzük magunkon, ki kisebb, ki nagyobb mértékben. Az életünk több területe is érintett, nem csak arra gondolok, hogy mindig rohanunk és sosincs időnk semmire, hiszen ismert tény például az is, hogy a beszédünk is felgyorsult, a száz évvel ezelőtti tempóhoz képest 25 szóval többet mondunk egy perc alatt. Vagy elég megnézni egy 15-20 vagy még több évvel ezelőtti filmet, a ma megszokotthoz képest biztosan feltűnik a lassabb tempója. Ráadásul akkoriban 80-90 percet töltöttek ki így, ma pedig a szuperpörgős tempó mellett sem ritka a 2-2.5 órás mozifilm. Gyorsabb számítógépeket vásárolunk, sebesebb internetkapcsolatra vágyunk, nincs már türelmünk hosszasan várakozni – felesleges időkidobásnak érezzük. Tovább olvasom: ‘Felgyorsult a világ – az interneten is’
Kérd a Blogértesítő Hírlevelet és azonnal szólok, ha új cikke(ke)t írtam a Google szolgáltatásairól. Egyéb lehetőségek a követésre: RSS ~ Twitter
Az elmúlt hét Google-újdonságainak nagy része a keresőhöz kötődött, de a Dokumentumban is történt egysmás, ezeket majd külön cikkben mutatom meg. Addig is íme a már megszokottnak nevezhető elmúlt heti összefoglaló.
Érintett szolgáltatások: kereső, Térkép, Gmail + szó esik a Google mobiltelefonjáról is. Tovább olvasom: ‘(Nem is olyan) rövidhírek a Google múlt heti újdonságairól’
A Népszabadság tegnapi számában a karácsony környéki internetes keresésekkel kapcsolatban nyilatkoztam Fülöp Hajnalka “Karácsonyi klikkeléseink” című remek összefoglalójában. A helyszűke miatt a teljes mondókám nem fért ki, ezért most a cikkből idemásolt részlet mögé beteszem a többi gondolatomat, tanácsomat is.
A végén pedig megkérlek, oszd meg velem az alábbiakkal kapcsolatos gondolataidat, ünnepek táján megváltozott keresési szokásaidat, de az is nagyon érdekel, milyen sűrűn használod az új keresési lehetőségeket.. Tovább olvasom: ‘Te mit és hogyan keresel karácsony előtt?’
Ismét eltelt egy hét (nem volt ez egy kicsit gyors? :), így újra összegyűjtöttem neked az emúlt heti Google-eseményeket. Szó esik a Térképről, a Keresőről (többször is), a Gmail-ről és a YouTube-ról.
Érdemes átfutni, igyekeztem röviden írni.. Tovább olvasom: ‘Ez elmúlt hét sem telt el tétlenül a Google-nél’
Örömmel jelentem, hogy az előző cikkben látható keresési beállítások funkció immár a Google-keresőt magyarul használók számára is elérhető! Igaz, még a “régi” dizájnban, de remekül használhatóan :)
7 hónappal ezelőtt az angol nyelvű változatban tűnt fel először a keresőbox alatti kék csíkban a beállítási lehetőséghez vezető link. Nagyon vártam már, hogy magyarul is elérhető legyen, jobban szeretek úgy írni egy újdonságról, hogy trükközések nélkül is ki tudd próbálni.
Nos, most már itt van, nem sok magyarázatra szorul, de picit azért mesélek róla :)
Tovább olvasom: ‘Szűrhető keresés és Varázskerék a Google keresőjében magyarul is’
Új külsejű keresőt tesztel a Google, melyet máris bárki kipróbálhat, aki ért annyira a böngészőjéhez, hogy utána vissza is tud térni a mostani változathoz, ha az új nem nyerné el teljesen a tetszését.
Máris elmondom, hogyan tudod te is megnézni a saját gépeden, de arra kérlek, NE tegyél semmit, ha nem vagy egészen biztos abban, hogy vissza is tudod csinálni. Ha nem érzed hozzáértőnek magad, nincs semmi baj, alább jópár képen láthatod, amit látnál.. Ráadásul ha a tesztek során hatásosnak bizonyul az új, színes felület, hamarosan mindenki az újragondolt kezelőfelületen keresgélhet.
Frissítés: a magyar felületen is elérhetőek a keresés szűkítésére vonatkozó funkciók, hosszabban itt olvashatsz erről. A kereső új ruháját pedig itt alább tudod kipróbálni vagy képeken megnézni.
Mondom tehát a teendőket: Tovább olvasom: ‘Ilyen lesz a Google új keresője?’
Ismét eltelt egy hét, s ismét történt egysmás a Google háza táján. A Google Naptár újdonságát külön cikkben írtam meg, s még tartogatok hasonló külön-bejegyzést más témában is. Addig is íme a múlt heti Google-újdonságok, röviden.
Érintett szolgáltatások: Gmail, Olvasó, Chrome, Adwords, Térkép, Kereső. Tovább olvasom: ‘Hírösszefoglaló a Google múlt heti újdonságaiból’
Máris eltelt egy hét, így a visszajelzéseken felbuzdulva ismét rövidhírekben mondom el a múlt hét fontosabb Google-eseményeit.
Főbb állomások, azaz az érintett szolgáltatások: Chrome operációs rendszer, Webhelyek, Képkereső, Adwords, Kereső, iGoogle, Youtube. Tovább olvasom: ‘Ez történt a múlt héten a Google háza táján’
Utolsó hozzászólások
Zsiann: Szia, Estee :) Hű! épp ma volt szükségem képszabászatra! nagyon jókor ..
Lusták Anna: Szia Eszter! Tetszik a picnik, igaz még csak keveset próbáltam, de ..
Éva: Eszterke! Nagyon tetszik ez a Picnik!! Biztosan sokat fogom használni, valóban ..
ANDREA: Az a véleményem a táblázatrol hogy sose jöttem volna ..
Kriti Kusan: Érvek és ellenérvek tömege. Kinek-kinek az életfelfogása és beállítottsága szerint. Csak azt ..
fiatalborivo: Sziasztok, valószínű nCoreon is fogjuk használni ezt a módszert, vagyunk ..
petipetya: Kedves dr. Ács Vince! “…hogy mire jó viszonylagos kevés levél mellett…” Ezn ..
Kapeller Anikó – NessieGraf: Nekem az jutott eszembe, hogy erre a Google Naptár sokkal ..
Zsiann: Elmagyarázná valaki nekem kicsikét szájbarágósan, hogy kinek jó ez és ..
Chi*** Csapó Ida: Nagyon jó példa! Megosztott dokumentumban közös, ill. akár nevezhetném távmunkának ..