Tegnap április elseje volt, ami közismerten a Bolondok napja. Talán nem meglepő, hogy a Google is örömmel tréfálkozik ezen a napon (is), idén már olyan mértékben, hogy szinte követni sem tudtam.
De nem csak ők, én is elsütöttem egy tréfát az olvasóim körében, ami olyan hihetőre sikerült, hogy utána órákig csak a beérkezett levelekkel tudtam foglalkozni, másra nem jutott időm. De nagyon megérte, ugyanis ismét olyan visszajelzéseket kaptam, amelyektől (további) angyal-szárnyaim nőttek :), illetve miután lelepleztem a tréfát, számtalan humoros válasz is érkezett. Köszönöm nektek! :))
No, de nézzünk 16 példát abból, hogy a Google hogyan csinálta ezt, nagyban. El tudod képzelni, mennyi munka volt ebben? :) (És persze a cikk megírásában is.. ;)
A cikk végén egy kis szavazásban elmondhatod, neked melyik tetszett a legjobban. Nagyon kiváncsi vagyok a végeredményre!
Cégnév:
Óriási elhatározásra jutott a Google. Pár hete sokat cikkeztek arról, hogy egy Topeka nevű amerikai város egy időre Google-ra cserélte le a nevét, így remélve előnyt abban a versenyben, melyben a keresőcég eldönti, hol teszteli az új szupergyors internetmegoldását. Nos, a keresőcég végre megtalálta e gesztus legjobb viszonzási formáját – jelentette be tegnap Eric Schmidt elnök a cég hivatalos blogjában. A megoldás pofonegyszerű, a feleslegessé vált nevet ők veszi fel, s így Topeka lesz a cég neve a régi, unalmas Google helyett. Tessék megbarátkozni a gondolattal, én is azt teszem és már le is foglaltam a www.topekasagok.hu domaint ;)
A hivatalos bejelentést itt találod, egy friss bizonyítékot pedig ide kattintva, a képen már látszik az is (térképes utcanézeti formában), hogy a cég főhadiszállása előtti táblácskán már az új név díszeleg.
Kereső:
A Google keresője szó szerint megbolondult. A szokásos másodperc helyett mindenféle különös mértékegységben kezdte el megadni a keresés lefutási idejét. Volt itt minden: mikrohét, centibeat, gigawatt, femtogalaktikus év, töketlen fecske repülési sebessége, parszek, pillanat stb.
Mára a hibát korrigálták. [:)]
Dokumentumok:
Érezted már valaha, hogy a böngészőbeli keresőparanccsal (Ctrl+F) egyszerűbb lenne megtalálnod a lakáskulcsaidat vagy a TV távirányítóját? Megosztanál egy pizzát külföldön élő barátaiddal? Eltárolnád az útban lévő zongorát egy biztonságos és olcsó helyen? Nos, mostantól kezdve a Google Dokumentumokban bármit tárolhatsz! Igen, bármit. Töltsd fel a kulcsaidat, a macskát, a téli kabátod, a lakásodat, vagy bármi mást, így azt akárhol is vagy, eléred őket. Sőt, akár meg tudod osztani, amit feltöltöttél – tehát minden olyan funkció ezután is élni fog, amit eddig is használtunk, amíg csak dokumentumokat tároltunk ott.
Kipróbálni itt tudod.
Gmail:
A tegnapi napon hatodik születésnapját ünneplő Gmail nagyon rosszul járt. A szokásos napi rendszerkarbantartás közben sorozatos meghibásodások történtek, melyekre azonnal reagáltak és megpróbálták a károkat minimalizálni. Sajnos nem jártak maradéktalan sikerrel, így jópár órán keresztül a Gmail-ből hiányoztak a magánhangzók. A felhasználók megértően álltak a kérdéshez és 3lk3zdt3k kr3@t1v m0d0n k0mm(nn1k@ln1. :)
A hivatalos blogban íródott hibabejelentést itt találod.
Youtube:
Egyre többen és többen használják a Google videómegosztó szolgáltatását és egyre nagyobb, jobb minőségű videók kerülnek fel a rendszerükbe. Mindez jelentősen megterheli a rendszereiket és a pénztárcájukat is. De remek áthidaló megoldást találtak, ugyanis mindazok, akik az új módszerrel megjelenítve, szöveges videómódban nézik meg az adott videót, egy-egy dollárt takarítanak meg a Google-nek. Ha tehát neked is elég így látnod, amit épp néznél, csak írd az URL-sávban megjelenő webcím mögé: &textp=fool. (Nekem nem működött.)
A hivatalos bejelentést itt olvashatod el.
Google Wave:
Különleges értesítések kérhetőek a frissítésekről, mely keretében akár Aston Kutcher, Dr. Wave, a nagyi vagy akár egy kiskutya is lehet az, aki jelzi nekünk, hogy új hullám érkezett hozzánk. Természetesen személyesen! :)
A részletes leírás itt található, a tréfával szembesítő oldal pedig a jobb oldali linkek bármelyikére kattintva jön elő.
Picasaweb:
Hiányoznak távollévő családtagjaid? Esetleg te hiányzol nekik? Megdupláznád magad, hogy több helyen lehess egyszerre? Jól mutatna az Eiffel torony életnagyságban az utcád végén?
A Picasaweb mai újdonságát neked találták ki! :) Az új opció lehetővé teszi az életnagyságú nyomatok készítését. A szoftver plusz-mínusz öt százalékos eltéréssel dolgozik, neked csak arra legyen gondod, hogy legyen olyan hosszú papír a nyomtatódban, mint akit/amit ki szeretnél életnagyságban nyomtatni.
A részletes leírás itt található, a tréfával szembesítő oldal pedig a kék gombra kattintva jön elő.
Fordító:
Ki ne szeretné érteni az állatok beszédét? Számtalan film és könyv született e témában, de ennek megvalósulása eddig csak fikciónak tűnt.. Eddig, igen, ugyanis a Google Fordító mostantól erre is képes! Persze csak a mobilos verzió, hiszen a hangot valahogyan tovább kell juttatni a fordító szoftverhez..
A fenti videót érdemes végignézni, kellemes szórakozást ígér :)
A hivatalos oldal itt található. Figyelmeztetés: a Fordító saját blogjában született hozzászólások szerint egyelőre csak az angol nyelvű állatokkal működik! :))
Munkaerő-felvétel:
A Google cseh képviselete munkaerő-felvételt hirdet, több fontos állás betöltése a cél. A faxkezelő asszisztensnek különösképp a nagy zöld gombhoz kell értenie, a floppy-kezelőnek a görkorcsolyázás terén kell jónak lennie, hiszen gyorsan kell a lemezeket egyik helyről a másikra elszállítania, az internet-specialistának pedig minden típusú internetet jól kell tudnia kezelni.
A hivatalos oldal itt található, eredeti nyelven.
Térkép:
A lengyel Google Térképben lesz először megtalálható az az útvonaltervező, melyben kiválaszthatunk olyan útvonalat is, mely elkerüli az utakon található kátyukat. Azt hiszem, egy ilyen hasznos újdonságnak itthon is nagyon örülnénk! :)
Ez eredeti hír itt olvasható, eredeti nyelven.
Utcanézet 3D-ben? Ez sem álom már! Miért fizetnél ki temérdek pénzt azért, hogy beutazd a világot, ha itt van a Google legújabb csodája? Ez a jövő, gondolom, érzed te is :)
A teendőd csak annyi, hogy a tavalyi Google Chrome 3D projektnél használt szemüveget elővedd, vagy most elkészítsd az útmutató segítségével és már élvezheted is a lenyűgöző látványt! Ízelítőül pár képet hoztam, illetve az alábbi linken is megcsodálhatsz egy híres látványosságot.
Chrome:
Ha már említettem a Google böngészőjét.. Idei nagy dobásuk a hangos böngésző. Nem, nem úgy hangos, ahogy most képzeled, pont ellenkezőleg. Azon az elven alapszik, hogy a böngésző eleve is kommunikál az internettel, de ezt mi nem hallhatjuk. De szerencsére itt egy új Chrome-kiegészítő, amely megszüneteti az eddigi némaságot! Végre megtudhatjuk, milyen hangja van, amikor bezárunk egy böngészőfület, amikor keresünk vagy amikor csak navigálunk a böngészőn belül. Kihagyhatatlan! ;)
A kiegészítőt itt találod, arra alkalmas Chrome böngésző alá tudod telepíteni.
Books:
Kicsit még visszatérek a 3D-hez, ugyanis a Google Books is előállt egy különlegességgel, megfelelő szemüveg segítségével 3D-ben lehet olvasni a könyveiket. Már csak a tapintás marad ki az igazi valóságérzetből, de ahogy ismerem a Google-t, jövőre kijönnek egy olyannal is :))
A hivatalos blogjukon olvasható a bejelentésük.
Billentyűzet:
A japán Google-nél dolgozók megelégelték az ő írásjeleik bevitelére abszolút nem alkalmas billentyűzeteket, kifejlesztették a saját verziójukat. Átgondolt tervezési folyamat után készült el a prototípus, melyet többféle módon teszteltek. A legjobban használható formához végül két dobverő is kell, s a tesztekről készült képek szerint valóságos élmény az új billentyűzet használata.
Megrendelni itt lehet (bátran kattints a kék gombra).
FeedOlvasó:
A Google elismeri azok tevékenységét, akik online hatékonyságukat növelve RSS-ben olvassák a weblapok tartalmait. Minden egyes elolvasott elem egy pontot ér, csalni az “Összes megjelölése olvasottként” gombra kattintással nem lehet. Minél több pontod van, annál magasabb rangot kapsz, s egyúttal jár neked egy Google Reader felvarró is, amit a ruhádon viselve mások számára is megmutathatod, milyen menő is vagy igazából.
Az aktiváló oldal itt található. Az apróbetűs szöveg 12. pontja szerint ez egyáltalán nem vicc, de komolyan. A 13. pont azonban lehetőséget ad a Google-nek arra, hogy bármikor viccé nyilvánítsa mégis ezt az egészet :)
Analytics:
Sok év kemény munkája van abban, hogy a Google Analytics-é az egyik legrészletesebb, leghasználhatóbb és legtöbb információt szolgáltató webstatisztika. Azaz csak volt, ugyanis most rájöttek, az egész semmit sem ér, egyesegyedül csakis a találatok számítanak. Kedves internet marketingesek, felejtsetek el mindent, amit eddig tanultatok, a jövő nagyon egyszerű, mondom ismét: találatok. Csakis ez számít.
A régi-új elvről könyv is készül, hamarosan elérhető – a hivatalos blog szerint.
Adsense:
Megbolondultak a Google-hirdetések is, a Wordből jól ismert WingDings betűtípusban jelentek meg hirtelen. Szerencsére mára már ez a hiba is elhárult :)
Ha ismersz még idei Google-tréfákat, oszd meg a többiekkel a hozzászólásokban! :) Ne feledd, minél több információt adsz meg, annál közérthetőbb, miért is tréfa az adott tréfa.
Kapcsolódó cikkek:














en is komolyan vettem a levelet mert nem figyeltem a datumot.Egy kisse elszomorodtam hisz en csak most leptem be az oldalra es nagyon hianyos a tudasom,es abba remenykedtem,hogy itt tanulni fogok valamit!Meg csak gyerek cipobe jarok,egyedul ismerkedek,sajnos nincs ki utba igazitson,de remelem rajovok mit hogyan kell csinalni!
Nem gondoltam a dátumra, sok mással van tele a fejem, megijedtem, írtam is, a választól megnyugodtam.:)
Valóban csak humorral lehet átvészelni a nehézségeket.
Elég baj, hogy nagyon sok embernek nincs humorérzéke, mindent véres komolyan vesznek.
Kedves Eszter!
Teljesen elhittem, amit a leveledben írtál, mert miután ledolgoztam a műszakomat, már azt sem tudtam engem hogy hívnak, nem hogy eszembe jusson, milyen napot írunk.Mivel nap közben nagyon komoly dolgokkal kellett foglalkoznom,egészen a második levél megérkeztéig komolyan vettelek, anélkül, hogy elgondolkoztam volna a tartalmon. Utána persze jól megszidtam magam, hogy miért is nem tudok lazítani, úgy mint Te is, na és jól ki is nevettem Magamat, magamban. Így utólag, most már köszi a vidám perceket.
Az igaság hogyén valóban,nemjötem rá, hogy április elseje és igy valóban elhittem a tréfát,na devalóban kell és szükséges a tréfa,külömben amugyis szürke életünk,még szürkébb-é vállik.
Kössz ez valóban jó volt. András
Nekem az a véleményem, sajnos, öreg fejemmel be kellene íratkozni egy nyelvtanfolyamra, mert sok mindent – ill. ami nem magyar, semmit – sem értek. Pedig milyen jó lenne, ha el tudtam volna olvasni az ide mellékelt dolgokat.
Sajnálom, de azt hiszem, elkéstem a dologgal.
Szia Estee!
Nagyon vicesek odaát azok az emberek!Nálunk is jól jönne ilyen laza munkamorál néha-néha mert igy sokkal vidámabbá lehetne tenni a kemény, feszes, stresszes munkatempónkat!Egyébként letöltöttem a chrome hang kiegészítőjét!Nem hittem el, hogy mükődni fog és mégis!
Most meg élvezem ahogy hallom a különbözö hangokat az egér használata közben.
Köszi az infokat! Szia Tomi :)
Az a “valami Topeka nevű város” mellesleg Texas fővárosa… :)
Hát mit tagdjam én is bosszankodtam, de mikor rájöttem akkor már csak kacagtam.És köztudott a nevetés jótékony hatása.
Én azon gondolkoztam, hogy egy .hu domaint két évre szokás lefoglalni és ha nem is akarsz tovább foglalkozni az oldaladdal, akkor sem törlöd a tartalmát… értelmetlen lenne…
De azért elhittem. Tesznek még az emberek értelmetlen dolgokat. :)
Szia Estee,
Háát… én rendesen bedőltem a tréfádnak! :)))
Nagyon szomorú voltam a hír miatt, de hála az égnek – mint kiderült :) – csak térfa volt :))))
Melinda
Párszor már bedöntöttek ezekkel az április 1-i tréfákkal. :(
Estee, először majdnem infarktust kaptam, mikor megláttam a leveledet, de aztán a dátum és a levél stílusa miatt gyanakodtam, hogy ez nem lehet igaz, egyszerűen kizárt, hogy tényleg így gondold. 1. ennyi lelkesedéssel, meg tervekkel, meg Gmail-sulival biztos nem zárod le úgy ukkmukkfukk… 2. ha mégis úgy döntesz, hogy lezárod, akkor biztos nem egy flegma-dacos levéllel teszed, azzal zárva, hogy úgyis minden fent van a neten enélkül is… mindenesetre nagyon boldog vagyok, hogy TÉNYLEG csak tréfa volt.
Ami a Google vicceit illeti… tényleg belehúztak, de jókat kacarásztam itt a gép előtt. :-D