A Gmail-ből és a Naptárból már ismerős lehet az ún. Labs, azaz a kísérleti labor, amely hivatalos megfogalmazás szerint “a még nem teljesen kész funkciók kipróbálására szolgáló tesztelési felület”.
Úgy tűnik, szép lassan a nagyobb Google alkalmazások mind kapnak egy-egy ilyen labort, ezúttal a Térkép a “soros”.

Nagyon könnyen értelmezhető és kipróbálható minden új kiegészítő, érdemes végignézegetni őket. Nekem máris vannak kedvenceim, amiket egész biztosan végérvényesen is bekapcsolva hagyok. A Labs-be, ahogy a fenti kép is mutatja, a szokásos helyen lehet, az ablak jobb felső sarkában megjelenő zöld lombikra kattintva.

Ahogy a felbukkanó ablak is jelzi, 9 újdonságot próbálhatunk ki, érdemes mindet bekattintani, bármikor kikapcsolhatóak a későbbiekben.

A légi felvételekhez azonnal segítő ablak bukkan fel, így nem kell totóznunk, merrefelé is találhatunk ilyeneket.
Nem meglepő módon a Google főhadiszállása, a Googleplex is megcsodálható madártávlatból (nem pedig az eddig megszokott műholdas nézetből).
Ezen a képen látszik a szélességi és hosszúsági fokok megjelenítője is, ezt vélhetően akkor érdemes bekapcsolni, amikor éppen kell, egyébként az átlagembernek biztosan felesleges.

A húzással nagyítás segédlete is beköszön, ennek segítségével nem lehet gond a kipróbálása.

A fehér magyarázó buborék is oda mutat, de ezen a képen is látszik, a nagyító eszköztár alatt jelenik meg az a kis gomb, amire minden húzással nagyítás előtt kattintani kell, majd az elsötétülő felületen lehet kiválasztani a célterületet.
Kipróbáltam a térkép fejreállítását is, igen elgondolkodtató helyzetet eredményezett. (Kattintással megnő a kép.)
A Where in the World játékban a megjelenő térképrészlet alapján kell kitalálnunk, melyik országban állomásozik a kis piros jelölő. A Google Térkép blogjából indult e játék, kézenfekvő is volt a laboros folytatása.
Tippünk megadása után természetesen megtudjuk a helyes megfejtést is, így ismeretszerzésnek is kiváló.
Végül, de nem utolsósorban egy nagyon hasznos kiegészítőt mutatok meg, ez a Mi található a környéken? névre hallgat. Bekapcsolása után plusz egy gomb jelenik meg a keresőcsík mellett és mindig az adott térképnézetre értelmezve adja meg a kérdésre a választ – a bal oldali sávban.
Most pedig hajrá, próbálkozásra fel! :)
Kapcsolódó cikkek:





Jó kis funkciók, de a Bing maps új térképe nagyon látványos dolgokat produkál (egyenletes zoom, lágy átmenetek, flickr képek, videók ráillesztése utcanézeti panoráma képekre automatikusan + kiegészítők), ezért áttértem rá. De remélem hogy a közeljövőben a Bing is tudni fog majd ilyesfajta hasznos dolgokat, és hogy a Google maps is legalább olyan látványos lesz mint a Bing maps.