Érdekes és időszerű témát, az interneten zajló “valós idejűséget” boncolgatta egy cikk, ami a Népszabadság e hét hétfői számában jelent meg. Én is megszólaltam benne, és természetesen gugliságokat beszéltem :)
A cikk kapcsán felmerülő gondolataimat osztom most meg veled, illetve bemásolom az általam elmondottakat is, bár ha olvasol engem, ebben semmi újdonságot nem találsz, nemrégiben már megosztottam a guglisagok.hu-n is a tőlem most idézetteket.
Közhely, de igaz: felgyorsult a világ. Mindannyian érezzük magunkon, ki kisebb, ki nagyobb mértékben. Az életünk több területe is érintett, nem csak arra gondolok, hogy mindig rohanunk és sosincs időnk semmire, hiszen ismert tény például az is, hogy a beszédünk is felgyorsult, a száz évvel ezelőtti tempóhoz képest 25 szóval többet mondunk egy perc alatt. Vagy elég megnézni egy 15-20 vagy még több évvel ezelőtti filmet, a ma megszokotthoz képest biztosan feltűnik a lassabb tempója. Ráadásul akkoriban 80-90 percet töltöttek ki így, ma pedig a szuperpörgős tempó mellett sem ritka a 2-2.5 órás mozifilm. Gyorsabb számítógépeket vásárolunk, sebesebb internetkapcsolatra vágyunk, nincs már türelmünk hosszasan várakozni – felesleges időkidobásnak érezzük.
Felgyorsultunk tehát mi magunk is, felvettük a tempót, más választásunk nem lévén. Az más kérdés, mennyi negatívummal jár(t) mindez, de az tény, hogy a megváltozott élethez való alkalmazkodás nem kerülhető el. Próbáljuk felvenni a tempót, ezzel mi magunk is hozzájárulunk a további gyorsuláshoz. Rövidítéseket használunk szóban és írásban, megtanuljuk szűrni a lényeges és lényegtelen információkat, törekszünk a hatékonyságra, igyekszünk az időnket a lehető legjobban beosztani.. És az információs társadalom részeként elkezdünk olyan helyeket keresni, ahol a minket érdeklő információkat minél előbb és lehetőleg minél komplexebben kapjuk meg.
Igyekszünk tehát lépést tartani a nagyvilággal, a magunk módján. A mindennapunk része az internet is, már ki sem lehet kerülni a vele való megbarátkozást. Kezdőként nehéz a dolgunk, de idővel tisztul a kép, s kisebb-nagyobb mértékben beépül az életünkbe a világháló használata. Egyre több dologra használjuk, már nem csak beszélgetünk, keresünk a segítségével, továbblépünk: megtanuljuk a saját oldalunkra állítani, (ki)használni a benne rejlő lehetőségeket.
És persze a weblapok, a különféle internetes szolgáltatások is egyre inkább képesek az úgynevezett valós idejűségre, minden hatással van tehát mindenre.
2009. december eleje óta a Google keresője is képes -egyelőre még csak angolul- a valós időben történő keresésre is. Az időbeli szűkítés a magyar felületen is elérhető már, ám itt a legkisebb egység jelenleg az elmúlt 1 óra. Ilyen időintervallumban az információk a közösségi oldalakon pörögnek legjobban, az internetezők pedig a nagyvilág történéseivel kapcsolatban egyre inkább ezeken a helyeken tájékozódnak. A Twitter, a Facebook, a MySpace és a FriendFeed csak pár példa azon weblapokból, melyekkel a keresőóriás megállapodást kötött, s ennek értelmében a felhasználóik által publikusnak szánt tartalmakból is érkeznek találatok a Google keresőjébe.
Próbáld ki az időbeli szűkítést a keresőben, hogy amikor szükséged lesz minél frissebb információkra, azonnal tudd, hogyan bukkanj rájuk. Számtalan helyzetben merülhet fel annak igénye, hogy a lehető legrövidebb időintervallumban keletkezett híreket találd meg – tudsz példákat mondani? :)
Az eredeti cikk többféle aspektusból foglalkozik
az internetes “azonnaliság” témájával, érdemes elolvasni.
A Népszabadság internetes oldalán találhatod meg
elektronikus formában, ide kattints érte!
Megosztod velem, hogy milyen gondolatok merültek fel benned az írásom olvasása közben? Érdekel a véleményed, de a tapasztalataid és sikereid is! :)
Kapcsolódó cikkek:
az ember feltalálta a mosógépet, hogy több legyen a szabadideje… egy dolog hajtja az emberiséget, az a bizonyos alma.
Kedves Eszter!
“Újra meg kellene tanulnunk kulturáltan és árnyaltan kifejezni érzéseinket és gondolatainkat, de erre a gyorsaság nem teremt lehetőséget.”
Idézet Dombi Gábortól, ami egyezik az én véleményemmel is.
Faljuk az információkat, de nincs időnk gondolkodni rajtuk, sem lereagálni, mert már a következő gördül és nem szeretnénk lemaradni.
Egy szavas válaszokat adunk, nem figyelünk a helyesírásra, az árnyalt kifejezésekre, úgysem olvassák, nem értékelik, sőt, furának tartják.
A gyerekek is ebben élnek, ne gondolkodj, csak verd a billentyűt, mert lemaradsz, nem te leszel a győztes.
Persze lehet, hogy csak én lassultam le…, de igyekszem felzárkózni, amiben nagyon sokat segítenek az írásaid, köszönöm.
Üdvözlettel, Erzsi
Az jutott eszembe, hogy legtöbbször ezt a gyorsított üzemmódot észre sem vesszük. Petrik Adrienn “Asszony és háza” c. könyvében írja le az ő módszerüket: tudatos “lassítókat” vetnek be, amik egy lélegzetvételnyi megállásra “kényszerítik” őket. Pl. a teába kandiscukrot tesznek – lassabban olvad, kevergetni kell…
Nemcsak gyorsan halad a világ, de rohamosan fejlődik. És ha mi magunk nem tudunk együtt fejlődni a világgal, legalábbis megközelítve,ami nem a rohanást illeti, hanem megfelelő tudás,ismeretek megszerezését, akkor mi nemcsak egy helyben maradunk, hanem még visszafelé sodródunk.
Mitől félünk, miről maradunk le? Miért kell, miért kéne minden, _
-sokszor igazán felesleges- információ birtokába jutnunk? Mikor feledtük el, hogy az igazán fontos dolgok bennünk, belül történnek és nem kívül a “rohanó” világban? Mikor kezdtünk el félni a csöndtől? Talán ha megtanulunk szelektálni, akkor a technokrata világ fog szolgálni minket, és nem mi őt. Azok az eszközök, amiket tőled tanulok, nekem sokat segít ebben. Köszönöm, Eszter!
Köszi az infot,valóban felgyorsult világ csak gyözzük utolérni.Néha már sok is,sokszor vágyok a csendességre és az elmélkedésre.
Kedves Eszter!
Nap mint nap érzem a saját bőrömön az eszeveszett rohanást. Imádom az Internetet, segítségével kitárult számomra a világ. Egyet értek a korábbi hozzá szólókkal abban, hogy mértékkel szabad csak használni, nehogy a valóságos emberi kapcsolataink rovására menjen. A virtuális világ nem helyettesítheti az igazit!
Nagyon nehéz lépést tartani a ránk zúduló információkkal. Napi 10-15 emailt kapok a barátaimtól, ismerőseimtől, ehhez jön kb. 10 hírlevél (csak igényes honlapok érdekes témákkal), plusz napi kb. 30 spam. Tehát napi kb. 25 emailt kell elolvasnom. Ha csak 4 percet szánok átlagosan mindegyikre, már több órát a gép mellett töltök. Ha pedig még hozzá is szólok az izgalmas témákhoz…
A munkámhoz szükséges szakirodalom követése is komoly nehézséget jelent, nincs elég időm pl. szépirodalmat olvasni, a hobbijaimnak hódolni. Úgy érzem mindig lemaradásban vagyok.
A világban zajló események azonnali nyomon követésének előnyeit egyelőre még csak egy-két területen látom. A fejlődés persze nem áll meg, és lehet hogy pár év múlva azon fogunk csodálkozni, hogyan is élhettünk enélkül. Nyitottan állok a kérdéshez, győzzetek meg, hogy milyen további előnyei vannak ennek az új technikának.
Néhány gondolat morzsa a gyorsuló idővel kapcsolatban:
érdekes, hogy már a múlt század végén is erről filóztak, hogy ebben a gyorsuló világban… ez vajon egy folyamatos élményünk, hogy az előző generációkhoz képest úgy érezzük, hogy ez már micsoda tempó?
A múlt héten néztem egy filmet, Genova a címe. A történet érdekes volt, de folyton “kapkodták a képeket”, nagyon rövid vágások voltak, sokszor zavaróan közeli, félbevágott képekkel tűzdelve. Az az érzésem volt közben, hogy állj, had nézzem már meg rendesen, ne kapjátok el előlem, és hogy szeretnék hátralépni és egészben megnézni, nem kell ennyire az orrom alá tolni a látnivalót. Szóval sajnos a filmes világban is egyre jobban feltupírozzák ezzel a reklámokból átvett technikával a látványt és az élményt, és pont egy ilyen gyászról szóló filmhez ez nagyon nem illett, ez a pörgős stílus, még akkor sem, ha ez a modern, ezt kívánja meg a kor a rendezőtől vagy operatőrtől, ha trendi akar lenni. Mindennek meg van a maga ritmusa, van amit pörgetni kell és van ahol időt hagyni az események kibomlására.
Másik példa a tegnapi napból: voltam szülői értekezleten. Mivel mindkét gyerekem egy iskolába jár, szerettem volna mindkét osztályba eljutni egy kis időre, hogy hozzájussak az engem érdeklő legfontosabb információhoz. Érdekes volt megfigyelni magamon, hogy mekkora türelmetlenséggé nőtt bennem az az igény, hogy gyorsítsa fel már egy kicsit a mondókáját a tanárnő, aki nagyon ráérősen taglalta az éppen aktuális témát.
És végül este elmentünk a színházba a lányommal, Madách Ember tragédiáját néztük meg, amit én is nagyon szeretek, neki meg éppen kötelező olvasmány is. Nagyon érdekes, modern feldolgozását láttuk a darabnak, ami nagyon tetszett, de szinte nyelvtörő mutatványnak hatott, ahogy a színészek a mai tempóban próbálták elhadarni azt a régies, veretes szöveget… Sőt, helyenként nagyon zavaró volt és nem lehetett érteni, mivel a mi fülünknek már idő kell, hogy ezt a régies magyar szöveget, ami nagyon eltér a hétköznapi beszélt nyelvtől – felfogja.
Felgyorsult!???? Száguld!!!
Szia Eszter !
Köszönöm ,hogy lehetőséget kaptam,arra,hogy a véleményem leírjam,
nagyon gyorsan telnek a napok,hetek,hónapok egyszóval rohan az idő és nekünk nincs módunkban megállítani,vagy lassítani.Én már az idősebb korosztályhoz tartozom,nekem nagyon gyors az unokám beszéde is .Nem is értem sokszor megkel ismételje ha azt akarja,hogy válaszolni tudjak.Így vagyok a gugliságokkal is,mindent megszeretnék tanulni csak nem bírom a tempót,nagyon sok új információ zúdul rám,néha lassítani szeretném,hogy meg is értsem és tudjam ésszerűen használni is.A gyakorlat teszi az embert,ezért kérlek adj tanácsokat de ne sokat egyszerre,hogy azt alkalmazni is tudjuk.Jó a módszered amikor lepésről lépésre rávezetsz a lényegre.Köszönöm és várom a tanácsaid.
Tisztelettel a vén Gobé aki nettezni tanul.
Tényleg gyorsabban élünk. És így már nincs idő a megélésre…
A gyerekeink valóban ebbe születnek, nőnek bele, nekik már automatikus a rövidítés – időben és szóban is. Ez viszont azzal jár, hogy nincs idő kiteljesednie az egyéniségüknek – sem időben, sem szóban.
Éppen ezért úgy gondolom, hogy ha valaha, akkor most iszonyúan nagy a szülők és az iskola felelőssége ebben a tekintetben. Valahogy meg kell találnunk az aranyközéputat, mert a világ sebességét nem tudjuk feltartóztatni.
Ellenben… meg tudunk, és a gyerekeinket is meg tudjuk tanítani úgy az értő olvasásra, hogy ne tévedjenek el, és ne tévesszék meg őket az interneten. És! a mai olvasástanításhoz már automatikusan hozzá kell(ene) tartoznia annak is, hogy szűrjük az ránk ömlő információkat. Ezért lenne fontos, hogy új olvasástechnikákkal (kereső, átnéző, összegző, stb. olvasással) ismertessék meg a gyerekeket, és ne erőltessék egyedül üdvözítőként még most is a lineáris olvasást. Ez pl. szintén a hatékonyságot növeli, és éppen a gyorsasága miatt újra kedvet csinálhatna az olvasáshoz.
Ha ez megvalósulna, még azzal sem lenne bajom, hogy az SMS-, MSN-, stb. üzenetek gyakorlatilag kódszintre rövidítve röpködnek oda-vissza, mert ezzel párhuzamosan még mindig maradna idő a (gyors)olvasásra, ami viszont közvetítené a gyerekeknek a szókincset, fogalmak megismerését, stb.
A másik gondolatom: igen, minden és mindenki begyorsult. Talán még ezzel sincs bajom addig, amíg mindemellett szánunk egy kis időt magunkra is – hogy néha fékezzünk. Itt jöhet a feltöltődés, regenerálódás, stresszoldás, relaxációs technikák, meditáció, családdal közös minőségi idő, stb. szerepe – egyéniség és ízlés szerint.
Nekem röviden ennyi jutott eszembe a felgyorsult világról.
Üdv:
:) Csilla :)
U.I.: Bocs, lehet, hogy a témát tekintve egy kicsit off voltam, de a gondolataimra voltál kíváncsi, Estee, nekem meg “szakmai ártalomból” kifolyólag ezek jutottak eszembe.
Nagyon hasznosnak és tájékoztatonak tartom.Igyekszem figyelemel kisérni.
Valóban felgyorsult a világ! Azt hiszem, hogy ez azzal jár, hogy felületesek vagyunk és türelmetlenebbek. (lényegre törőbbek?)
Legalábbis magamon ezt vettem észre.
Szeretem nézni a web kamerákat (éjszaka), ha rosszkedvű vagyok keresek humoros dolgokat.
Regisztráltam különböző oldalakra, azokat is szeretem nézegetni, de a beszélgetések nagyon silányak.
A személyes beszélgetéseket és az olvasást nem helyettesíti az internet.
Hajaj…. a felgyorsult világ….ez az. Észrevettem, már én is, egyre jobban.Ha az ember lépést akar tartani,kénytelen alkalmazkodni hozzá, vagy óhatatlanul lemarad. De, mindig bennem bújkál a “kisördög”. Nem megyünk el, nem rohanunk el a szépség, a jó mellett is? Néha meg kell állni, elgondolkodni,mit tettem, jól tettem? Szerintem itt is, mint mindenben,az arany középutat kell választani, az ember egyéniségéhez, életviteléhez szabva.
Kedves Eszter!
Elolvastam a cikkeidet. A felgyorsult világgal teljesen egyetértek Azt is megfigyeltem idős embereknél, hogy sokszor nem is értik jól az erősen hadaró beszédet – nem is beszélve a még beszédben is használt rövidítésekről, SMS-stílusról . Ez sokszor a helyesírás rovására is megy. Saját unokámnál is látom, hogy csetelni ciki jó helyesírással. Így aztán előfordul, hogy a dolgozatot is ilyen stílusban adják be a gyerekek.
Nekem a gyorsolvasás is eszembe jutott a cikk kapcsán. Nagyon jó, ha sokat kell rövid idő alatt elolvasni, pl. vizsgák előtt, de ez általában aztán felejtésre van ítélve. A fontos dolgokat, a szépet érdemes lassan, tagoltan olvasni, hogy élvezni is tudjuk.
Verset mindig így olvasok.
Tényleg izgalmas téma, érdemes a vitát folytatni.
Üdvözlettel: Vera
Igen, valóban felgyorsult az Internet és a világ is. A fiatalabb korosztály szinte észrevétlenül alkalmazkodik hozzá, ebbe születik bele, így nő fel, de az idősebbek sajnos megszenvednek vele. Ők sajnos nem tudnak már ilyen mennyiségű és minden nap változó információhalmazzal mit kezdeni, de még mi, fiatalok is sokszor nehézségekbe ütközünk….
Köszönöm a cikket!
Kellemes napot mindenkinek! :)
Élvezem az Internet előnyeit, fokozatosan gyorsultam ’92 óta vele együtt. De meg kell említeni, hogy nem tettem az internettől függővé az életemet. Tapasztalatom szerint az internet gyorsaságának, valós idejű lehetőséginek kihasználása alapvetően a szolgáltató cégeknél, és egyéb állami szervezeteknél van jelentősége a gyors reagálásnál, – mint például: bankkártyával való vásárláskor, katasztrófa elhárításnál stb…
Igen veszélyes állapotok alakulhatnak ki az internet használata közben, mint pld.: az unokámnál, aki a tanulás helyett a különböző közösségi oldalakon legelészik napi 5-8 órában csevegve, s közben sürün kapkodja karókat, netán néha kettest, vagy közepest. Ez nála már túlzásba vitt azonnali idejű információ igény, – közben nem jut ideje egy értelmes színház látogatásra, vagy a virtuális közösségből egy-két valós életű közösségbe simogatóan megjelenni. sanyika
“Felgyorsult a Világ”, az internet is. A nagy felgyorsulásban nem vesszük észre, hogy a személyes kapcsolatokat, jóízű beszélgetéseket teljesen elfelejtettük. Vagy egy jó könyvvel a kezedben kiülni a kertbe, s egy kicsit olvasgatni. Hova ez a nagy rohanás? Hiába gyors az internet, ha nem tudod gyorsan olvasni. Márpedig az a tapasztalatom, hogy az ifjúság bizonyos hányada “nem tud olvasni”. ÉS EZ A NAGYOBB BAJ.SZERINTEM.
Először is megláttam, hogy már be van írva a nevem és az email címem, ezzel is időt takarítok meg, ez tetszik.
De a rohanás az nem tetszik, néha muszáj megállni, és körülnézni, hogy ki és mi van az életemben, és jó-e ez. Egyébként várakozni én sosem tudtam, régebben sem, ha olyan helyre megyek, ahol lehet, hogy várni kell, viszek könyvet és olvasok. Nem bírok tétlenül nézni magam elé és várni. Ami a netet illeti, jó hogy van, de van egy csomó olyan dolog is, az embert a gép elé csábítja, és nehéz ellenállni, pedig nem igazán fontos az a dolog. Nekem sem mindig sikerül az ellenállás, de igyekszem.
Azt gondolom, az internetet is, mint mást, mértékkel kell használni.
Eszter írod, hogy felgyorsult a világ és úgy gondolom nincs olyan ember,aki ezzel ne értene egyet :) Mi is felgyorsultunk. Itt elsősorban nem arra gondolok, hogy nem csak életvitelünkben, hanem az információ szerzésünkben.Olyan sok és annyira szeret ágazó információs anyag ér bennünket, hogy “két kézzel habzsoljuk”, mert mindenről tudni szeretnénk. A baj csak az, hogy hosszú távra képtelenség megjegyezni még a lényeges információkat is. Erre mondja az egyszeri ember “még azt is fel kell jegyezni, hogy hova tesszük a feljegyzéseinket” :) Igen… én is egyet értek az lenne a jó, ha lassíthatnánk, ha jobban örülhetnénk és elmélyedhetnénk az “itt és most-ban”.
Még egy gondolatot szeretnék megosztani veletek, ha van időtök :)
A saját bőrömön tapasztalom, hogy sajnos a felnőttképzésben és az oktatásban is már arra fektetnek hangsúlyt, hogy minél rövidebb idő alatt hozzájuthassanak a hallgatók a hőn áhított “papírhoz”. Sikeres vizsgát tegyenek (statisztika elvárja)…..Az senkit nem érdekel, hogy a megfelelő tudás nincs mögötte. Pedig ez gond, mert hiába a végzettség, ha nem tudjuk megfelelően alkalmazni. A lényeg, hogy én úgy érzem a felgyorsult világhoz hozzá tartozik – tisztelet a kivételnek – a felületesség mindenbe. Legyen szó tanulásról, emberi kapcsolatokról stb.
Legyen a mottónk: – lassítsunk és akkor az élet is hosszabbnak fog tűnni :)
Az a baj ezzel a sebességgel, hogy ha végigrohanjuk az életünket, nagyon sok szépség mellett úgy megyünk el, hogy meg sem látjuk.Még a szerencsénk és szerelmünk mellett is elrohanunk és nem nyúlunk érte. Azonban sokszor valóban fontos lenne az azonnali legfrisebb infó. Gondolok most ezekre a lehetetlen útviszonyokra, hóakadályokra. A közlekedőknek nagy szükségük van akár a 10 perce történt dolgok megismerésére is.Ennek függvényében tudják eldönteni elinduljanak-e, és melyik útvonalon.
Tehát jó és rossz oldala egyaránt van, csak tudjunk helyesen választani- ami a legnehezebb-.A világháló sokat tud segíteni, ha helyesen használjuk.
Nekem erről a felgyorsulás-témáról az jut eszembe: lassítani kell. :) A lassítást a segítségeddel megszerezhető tudás pedig nagyban segíti. Ha megvan a tudás, az ember nyugodtabb, nem rohan úgy és annyit. Köszi, Eszter!
Nagyon jó ez az írás, Estee! :-)
Nekem nagyon tetszik. Különösen az a rész érintett meg, gondokodtatott el, amit a “Közhely, de igaz” részben írtál. Most már értem, miért bírunk végig ülni hosszabb filmeket is – ÚGY, hogy közben észre sem vesszük az idő rohanását.
Ezzel együtt én nagyon szeretem azt az élményt is, amikor megáll az idő, és megszűnik minden, ami az idő múlására emlékeztetne. Ilyesmit főleg tréningeken, és elsősorban résztvevőként élek át… semmi más nem létezik számomra ilyenkor csak az ITT és MOST, és már régen nem viszek intéznivalókat úgy, hogy majd közben, szünetekben és ebédidőben intézzem őket tucatjával. Akkor nem is jön létre ez a fajta időtlenség…
Szóval izgi a téma, nagyon!
Nekem legalábbis!
Ida ***