Varázsolj képet a hozzászólásaid mellé!

gravatarSzámtalanszor megtapasztaltam az utóbbi időben, hogy mennyivel másabb úgy cikket, hozzászólást írni, hogy látom, ki(k)nek írok. A zárt online kurzusokon, ahol a technikai hátteret biztosítom, az első teendők egyike szokott lenni a hallgatók “képesítése”. De nincs ez másképp a GmailSuliban sem, s már nagyon sokszor gondoltam rá, hogy az alábbi leckét “kihozom” onnan, hiszen olyasmiről van benne szó, ami mindazok számára is érdekes lehet, akik a Gmail-t már jól ismerik.

Bizonyára te is láttad már, hogy akár itt, a Guglisagok.hu-n, akár más weblapokon a cikkek alatt a hozzászólások mellett fényképek is láthatóak. Talán már eszedbe jutott, hogy vajon hogyan kerültek ezek oda és az is lehet, hogy szívesen létrehoztál volna te is ilyent, ha tudtad volna, hogyan kell.

Nos, most megtanítalak erre! :)

Mindenképpen javasolom, hogy legyen ilyen azonosító képecskéd, ha nem az arcképed szerepel rajta, az sem baj, de jó, ha van mihez kötni a hozzászólásokat az internet erre alkalmas oldalain.

Ezek a képek sok weboldalon, blogban megjelennek, ha hozzászólsz egy cikkhez, blogbejegyzéshez. Reklámként is használhatod, lehet a védjegyed is, de az arcod látványa bizalmat is építhet, egy kedves mosolyt látva másképp állnak majd hozzád egészen biztosan.

Fontos tisztázni, hogy ez a kép nem az a kép, ami a Gmail-ben is megjelenik, azt egész máshol kell beállítani. Illetve ismét kiemelem, hogy ez a kép főleg blogokban látszik, valamint olyan weboldalakon a hozzászólások mellett, amely weboldalak technikailag alkalmasak vagy fel vannak készítve az úgynevezett gravatarok megjelenítésére. Olyan oldalakon, ahova külön kell regisztrálni, hogy te is írhass valamit, nagy valószínűséggel külön kell képet feltöltened vagy kiválasztanod a megadottakból, melyiket szeretnéd használni. Ha tehát valahol nem jelenik meg a kép, nem a te hibád, az adott weboldal működik másként. A frissen feltöltött gravatarodat tesztelni itt, e cikk hozzászólásai között tudod, a Guglisagok.hu képes ezen képek megjelenítésére.

E bejegyzés egyben ízelítő a GmailSuliból, hiszen ott ugyanilyen formában kapják a tanulók az Gmail-lel kapcsolatos leckéket. Videót és szöveges-képes magyarázatot egyaránt tartalmaznak, s ennek megfelelően ez a cikk sem lesz másmilyen.

Ha tesztelni szeretnéd, sikerrel jártál-e, írj hozzászólást e cikkhez! :)

A szövegbe ágyazva találod a videót, valószínűleg kis idő kell a betöltődéséhez, várd ki türelemmel. Amíg nem böksz a lejátszásra, a videót magát nem tölti be, így emiatt semmi hátrány nem fog érni, nem csinál internet-forgalmat a kérésed nélkül.

Figyelem! Ha elakadnál és technikai segítségre lenne szükséged, mielőtt emiatt hozzászólást írsz, olvasd el a cikk alján lehetséges problémákat és a rájuk adott válaszokat, hátha megtalálod köztük a választ a te gondodra is.

Get Adobe Flash player

Tehát ahhoz, hogy “képesítsd” magad :), a www.gravatar.com oldalra kell elmenned és a tetején található Sign Up feliratra kattintani.

guglisuli-gravatar-01

Ez az oldal jön fel, ahol egyszerűen csak add meg az e-mail címed. Azt a címet, amit leggyakrabban használsz, bár később megadhatsz majd másikat is, de ez legyen az első.

guglisuli-gravatar-02

Miután a Signup gombra kattintottál, egy angol nyelvű szöveg jelenik meg, ami azt mondja, hogy hamarosan az e-mail fiókodban egy levelet találsz, benne egy linkkel. Arra kell majd kattintanod, hogy a rendszer beazonosítson téged és engedjen tovább dolgozni a “képesítéseden”. :)

Figyelem! Elképzelhető, hogy akár fél órát is kell várnod erre a levélre. És sajnos az is, hogy nem is jön meg, de ez nagyon-nagyon ritkán fordul elő.

guglisuli-gravatar-03

Így néz ki az e-mail, a felső linkre kattints!

guglisuli-gravatar-04

Ezen az oldalon találod majd magad, ahol adj meg az első rubrikában (Username) egy felhasználói nevet. A Check gombra kattintva ellenőrizni tudod, használható-e. Ha zöld szöveg jön fel, rendben lesz, ha piros, akkor újat kell keresned. Később, ha visszatérsz, vagy ezt a felhasználónevet vagy az e-mail címedet kell megadnod, hogy be tudj lépni az oldalra.

A jelszót kétszer kell beírnod (Password), csak kisbetűket és számokat használhatsz benne, szóközt és pontot nem.

guglisuli-gravatar-05

A Signup gombra kattints, és máris jöhet a kép feltöltése. Az alábbi képen a sárga kört figyeld, arra a linkre kell kattintanod.

guglisuli-gravatar-06

Négy lehetőségből választhatsz, ahonnan képet tehetsz fel a rendszerbe. Az első a számítógéped, a második az internetről valahonnan, a harmadik egy friss kép a webkameráddal, a negyedik pedig egy korábban ide már feltöltött kép. Én az elsőt javaslom.

guglisuli-gravatar-07

Kiválasztod a fotót, majd a Next-re nyomsz.

guglisuli-gravatar-08

Betöltődik a képed, amit megvághatsz. Jobbra látszik körülbelül akkorában, amekkorában majd a hozzászólásod mellett is fog, úgy vágd meg, hogy jól látható legyél.

A kép közepén egy mozgatható szélességú négyzet segít a vágásban. Jobbra-balra-fel-le tudod húzni a vonalakat a kis négyzetek segítségével, illetve a sarkokban összetettebb mozgást is el tudsz vele végezni. Próbálgasd, nem lehet elrontani :)

Ha kész vagy, alul vagy felül bökj a Crop and Finish! gombra.

guglisuli-gravatar-09

Itt válaszd a G-t, ez az oldal a képed biztonságosságáról szól. Te valószínűleg saját fotót teszel fel, az gondolom én, nem tartalmaz semmi olyant, ami miatt akár egy kisgyerek is ne láthatná. Válaszd tehát a G-t.

guglisuli-gravatar-10

Kész vagyunk! :)

Most már csak türelmesen kell várnod, hogy a hozzászólásaid mellett is megjelenjen a feltöltött képecskéd.

Teendők röviden összefoglalva:

  1. megnézed a videót, figyelmesen. többször is nézd meg, ha kell, mert minden benne van, ami fontos, hidd el.
  2. megadod az e-mail címed
  3. vársz a visszajelző e-mailre (lehet, hogy sokat)
  4. ha megjött a levél, az első, hosszú linkre kattintasz
  5. választasz becenevet (nickname), itt figyelsz arra, hogy csak kisbetűket és számokat tartalmazhat (szóközt sem)
  6. választasz jelszót, itt arra figyelsz, hogy elég hosszú legyen, vagy legyenek benne számok is
  7. örülsz, hogy bejutottál :)
  8. a videóban látott linkre kattintasz
  9. kiválasztod, honnan szeretnél feltölteni képet
  10. feltöltöd
  11. megvágod, hogy látszódjon valami az arcodból is (ezt utólag is megteheted, de jobb lenne azonnal)
  12. kiválasztod a “G” besorolást
  13. az e-mail címed mellett megjelenik a képed, kész vagy!
  14. vársz megint, hamarosan feltűnik a hozzászólásaid mellett. várj türelmesen! :)

Nézzük végig, milyen gondok merülhetnek fel!

Lehetséges gond: nem jön meg a levél

Megoldás/válasz:

  1. Próbáld meg újra a regisztrációt, és nagyon figyeld, hogy jól pötyögd be a címed. Ha azt írja, ez a cím már meg van adva (Sorry, that email address is already used!), akkor elsőként is jól adtad meg. Ha a fenti angol feliratot nem látod, akkor az előbb elhibáztad, most már jó lesz.
  2. Várj tovább (akár fél napig is), lehet, hogy csak nagyon le van terhelve a szerverük..
  3. Ha eleget vártál már, akkor próbálkozz ezen a linken új jelszót kérni, amivel elméletileg akkor is el tudsz érni valamit, ha még el sem jutottál a jelszókérésig: http://en.gravatar.com/account/forgot-password/
  4. Nézd meg a spam mappád, oda is kerülhetett.
  5. Ha van rá lehetőséged, keresd meg a szolgáltatód, akinél az e-mail címed van és kérdezd meg őket, nem náluk akadt-e el a levél.
  6. Adj meg egy másik címet, csináld végig a fenti 13 pontot, majd menj el a http://en.gravatar.com/emails/new linkre. Itt add hozzá azt a címed, amit eredetileg szerettél volna. Várd meg az újabb levelet, majd miután megjött, lépj be és válaszd ki a képed ehhez a címhez is (a már feltöltöttet). Ezután megint várj és most már jónak kell lennie.

Lehetséges gond: Nem tudsz regisztrálni, mert mindenféle hibaüzenetet kapsz (vastag piros betűkkel)

Megoldás/válasz:

  • figyeld, mi van zárójelben, az jelzi, hol a hiba (username, password)
  • Only lowercase letters and numbers allowed (nickname issue) – csak kisbetűk és számok engedélyezettek a nickname-ben
  • Your password does not meet our security guidelines. Please try a more complex password. (password issue) – túl egyszerű a jelszó, javaslom, hogy írj mögé számokat vagy írd hosszabbra addig, amíg ez a hibaüzenet el nem tűnik.
  • illetve lehetséges még olyan hibaüzenet is, ami azt jelzi, hogy a két beírt jelszó nem egyezik meg (az angol szöveg valami olyasmi lehet, hogy your passwords does not match)

Lehetséges gond: Egyéb furcsaság, pl. üres képernyő, megakadt munkafolyamat stb.

Megoldás lehet a böngésző bezárása, újraindítása, másik böngésző, másik gép kipróbálása..

Ha tesztelni szeretnéd, sikerrel jártál-e, írj hozzászólást e cikkhez! :)

------------------- E-mailezd, mentsd el vagy oszd meg e cikket! -------------------
  • email
  • PDF
  • Add to favorites
  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • del.icio.us
  • Facebook
  • MySpace
  • Netvibes
  • Tumblr
  • Posterous
  • FriendFeed
  • Digg
  • Reddit
  • StumbleUpon
  • Technorati
  • LinkedIn
  • Live
  • Propeller
  • Linkter
  • blogtercimlap
  • Book.mark.hu

Kérd a Blogértesítő Hírlevelet és azonnal szólok, ha új cikke(ke)t írtam a Google szolgáltatásairól. Egyéb lehetőségek a követésre: RSS ~ Twitter

Kapcsolódó cikkek:

  1. Ne utólag bánkódj, ha nem férsz hozzá a Gmail-edhez! Ez a bejegyzés régóta esedékes már, hiszen elég sokszor kapok kérdéseket a Gmail jelszavával kapcsolatban. Szeretek megelőzni olyan eseményeket, amiket...
  2. Trükk: Hozd át a régi leveleid a Gmail-be! Ha jól sejtem, az átlag magyar internetezőnek (beleértve természetesen téged is) nem csak egy e-mail címe van. Talán a Freemail-nél...
  3. A te jelszava(i)dat ki ismeri? A minap az RSS-olvasómba vélhetően valamilyen technikai huba okán 2007. elején íródott cikkek kerültek. Nem volt sok, így arra gondolván,...
  4. Segítség, eltűntek a leveleim a Gmail-ből! Amikor először fordult hozzám valaki azzal, hogy szőrén-szálán eltűntek a levelei a Gmail-ből, még hittem, hogy csak valami “baleset” történt,...
  5. Beépülő útvonaltervező a weblapodra Ha van weboldalad és időnként hírt adsz olyan eseményekről, amikhez kis útvonal-magyarázó térkép is szükségeltetik, az alábbi modul tetszeni fog....

36 hozzászólás a(z) “Varázsolj képet a hozzászólásaid mellé!” című cikkhez





Trackback



Írd le, ami a cikk olvasásakor eszedbe jutott! :)