Nagyon sokszor volt már olyan, hogy egy-egy hírt azért nem írtam meg, mert túl rövidke lett volna vagy az épp akkoriban megírtakhoz hasonló lett volna a témája, vagy pedig magyar viszonylatban még nem volt igazán használható, amiről szólt. De az is megesett, hogy azt gondoltam, akire igazán “tartozik”, máshonnan már értesült róla, a kezdők, haladók pedig nem veszítenek semmit, ha ezen az oldalon nem olvassák..
No de most teszek egy kísérletet, írok pár e heti (mire kikerül, már múlt heti) eseményről, de röviden. Annyira röviden, hogy az információ átmenjen, de azért még érthető legyen, miről is van szó :)
Aztán majd kiderül, lesz-e sorozat ebből..
A cikk legvégén egy mini szavazás van a cikksorozat jövőjével kapcsolatban, kérlek, segíts dönteni!
A világ legismertebb helyei már utcanézettel is elérhetőek a Google Térképen, így most már egy helyről elérhetőek olyan nevezetességek, mint az Eiffel torony, a Golden Gate híd, a római Kolosszeum, a sydney-i Operaház és még 18 hasonló építmény. Mindezeket ide kattintva éred el, egy oldalra rendezve.
Egy korábbi felhívás eredménye lett az az oldal, ahol 2009. november 30-ig lehet szavazni azokra a helyekre, ahova szívesen elküldenéd a triciklit, a két utolsó egységben szerintem te is találsz ismerős neveket.
——-
A News Corporation első embere, Robert Murdoch és Jason Calacanis netguru nevétől volt hangos e héten az IT-világ. Az előbbi úriember ugyanis azt vetette fel, hogy az is megeshet, hogy kitiltja a Google-t mindazokról a híreket szolgáltató oldalakról, melyek az ő felügyelete alá tartoznak. Mindezt persze akkor teszi majd, ha ezeken az oldalakon valamilyen módon prémium szolgáltatásként jelennek meg majd a hírek, azaz regisztráció vagy fizetés ellenében lesznek csak elérhetőek. Ez nagy érvágás lenne a Google-nek, ugyanis hírtartalmainak negyede ezekről az oldalakról érkezik.. Erre kontrázott rá Calacanis, hogy az tovább fokozhatná a helyzetet, ha a Google-riválisokat (akikről az a hír járja, éppen amúgyis összefogni készülnek a Google keresője ellen) viszont térítésért beengednék a top 10 híroldalra, így a náluk keresők továbbra is megtalálnák a híreket, amiket a Google keresőjében nem.. Érdekes felvetés..
——-
Egy stockholmi székhelyű tanácsadó és kutató cég, a Universum 120 ezer közgazdász és üzleti tárgyakat hallgató egyetemistát kérdezett meg arról, mely cégeknél dolgoznának legszívesebben. A Google lett az aranyérmes, ami szerintem nem meglepő :)
——-
Nagylelkű karácsonyi ajándékkal kedveskedik az Amerikában repülővel utazóknak a Google. 2009. november 16-a és 2010. január 15-e között 47 nagy amerikai repülőtéren és a Virgin America repülőjáratain ingyenes WiFi kapcsolatot biztosítanak az ezt igénylő utasoknak. Cserébe azt kérik, hogy a karácsony szellemében támogassák az általuk kiválasztott 3 non-profit szervezet valamelyikét. Ez persze nem kötelező, de nagyon nemes gesztus, szerintem.. Illetőleg egy fotópályázatot is kiírtak, a fotó témája te magad vagy, miközben épp ezt az ingyenes WiFi-t használod.. :) Mindezekről bővebb információt itt találhatsz!
——-
A Google Dokumentumokban lehetőséged van beállítani, hogy a mostani gyakorlattól eltérően ne új ablakba nyissa meg a kiválasztott dokumentumot, hanem ugyanabban, amelyikben kattintottál. Ha neked ez jobban tetszik, a Beállítások alatt tudod kérni a módosítást.
——-
Legutóbb saját operációs rendszerrel rukkoltak elő (melyről azt suttogják, már a jövő héten megérkezik), s most pedig új, saját programnyelvet vezetne be a Google. Úgy vélik, az elmúlt 10 évben olyan bonyolulttá vált a szoftverfejlesztés, hogy muszáj volt valamit tenniük, így létrehozták a “Go” névre hallgató könnyen megtanulható és kezelhető programnyelvet. Egyelőre még kísérleti stádiumban van, de mivel ez is nyílt forráskódú lesz, e kezdeményezés előtt is szép jövő állhat..
Ide tartozik az a hír is, mely szerint a mivel a HTTP protokollt is idejétmúltnak és lassúnak találják, saját protokollal is kísérleteznek, mely a SPDY névre hallgat. A tesztek alatt a szerverek és böngészők közötti kommunikáció az új módszerrel átlagosan 55%-kal lett gyorsabb, ami igencsak bíztatóan hangzik.. A munka tovább folyik, ezúttal is segítségül hívva a külsős fejlesztőket.
——-
Mostantól nem kell aggódnunk, ha kiskorúak is használják a Google keresőjét háztartásunkban. Egyelőre még csak az angol nyelvű profilokban, de lehetőség van lekorlátozni a kereséskor megjelenő tartalmakat, így amíg a csemete akkora nem lesz, hogy maga is rájön, mit kell visszaállítani, egészen biztosan nem találkozik olyan tartalmakkal, amikkel egy szülő sem szeretné idejekorán megismertetni gyermekét. Amint magyarul elérhető lesz ez az opció, írok róla..
——-
A Vatikánban is megjelent a Google és a Youtube, mégpedig “személyesen”. E hét második felében a pápa és európai bíborosok ismerkedhettek meg az internetben rejlő lehetőségekről egy háromnapos szeminárium keretében. Az esemény “ellenoldali” résztvevői igazán változatos képet mutathattak, igyanis a Google és más web2-es weboldalak szakemberei mellett néhány szociológus, kiskorú hacker és az Interpol szakértője is előadó volt..
——-
Hamarosan FullHD minőséget tud biztosítani a YouTube, így 1920×1080 pixeles felbontásban tökéletes képminőségben tudják élvezni az erre alkalmas videókat mindazok, akiknek számítógépük és internetkapcsolatuk erre alkalmas. Az ilyen videók feltöltése és feldolgozása szintén erős gépet és jó netsebességet kíván meg, a Google a másik oldalon már biztosította az erős szervereket és a feltöltési limit megemelését. (A 10 perces korlát viszont megmarad.)
——-
És végül egy hír, amelyre sokan várnak már: azt rebesgetik, hogy decemberben érkezik a Mac-es Google Chrome, igaz, még csak béta változatban, de jööön! :) Ha ezen a hivatalos weboldalon feliratkozol, az elsők között értesülsz a pontos dátumról.
Kezdőkép: stevegarfield
Kapcsolódó cikkek:







Szia Eszter!
Nagyon jó, hogy kitaláltad ezt a formát mert olyan híreket közöltél amit én egyáltalán nem ismertem. Érdekes és felkeltette az érdeklődésemet, hogy többet tudjak mint egy átlagos böngésző és jobban tudjam használni a gépet céljaim eléréséhez.
Anikó
Nekem tetszenek ilyen formában a hírek és remélem még lesz folytatása. A következőben már is írhatnál arról hogy fejlesztettek a Google Fordítón. :) Amúgy meg az új “dizájn” is nagyon bejön nekem.
Köszönöm, Kopi! A Fordítóról írtam, még ha nem is azonnal, ahogy értesültem a frissítésről, de mindig én sem tudok gyors lenni :)
Kedves Eszter!
Mindig érdeklődéssel olvasom a hírleveleidet. Köszönet érte, sok mindent tudtam már módosítani a cikkeid alapján, egyre jobb lesz.
Tetszik a kávé melletti rövidhír olvasása is.
Köszönöm, kérem a rövidhíreket ha lehet.
További jó munkát!!!
Ili
Meggyőztetek, lesznek rövidhírek :) Köszönöm a sok visszajelzést!
Kedves Eszter!
Tetszett a cikk , csak sajnos az időm a legkevesebb az olvasásra , bocsika
Köszi Estee!
Minden hírt elolvastam és érdekesnek találtam, nekem a legfontosabb, hogy a doksikat mostantól ugyanabban az ablakban is megtudom nyitni – nem biztos, hogy észrevettem volna, ha nem hívod rá fel a figyelmemet.
Szeretem ahogy tömören fogalmazol, minden lényeges benne van a hírben, és semmi mellébeszélés :) jó olvasni.
A szamárfül csodás technikai megoldás – elismerésem a kitalálójának, – (de: engem ugyanúgy, mint minden mozgó vagy villódzó csicsa, határozottan idegesít, hogyha véletlenül átsiklik rajta az egerem, elfújja a lapom, mint amikor szélben olvasok)
Üdv és köszönet:
Zsiann
Zsiann, egy hullámhosszon voltunk, pont akkor dolgoztam az új dizájnon, ebben már nincs fül, látod :)
Köszönöm a kedves szavakat!