A napokban ismét egyre több szó esik az adathalászatról, ugyanis most éppen az OTP nevében küldözgetnek hamis, személyes adatokat elkérő leveleket. Szerencsére ebben a betűk és maga a szöveg is furcsa, így valószínűleg sokakban gyanú ébred, de (sajnos) mindig lesznek olyanok, akik tapasztalatlanságuk miatt nagyon megjárhatják.
Ehhez ajánlok most egy könnyen használható trükköt mindazoknak, akik a Gmail-t használják levelezéseik bonyolítására.
Menj a Beállításokba, ott válaszd a Labs fület. Ennek az aljánál találsz egy “Hitelesítési ikon azonosított feladóknak” névre hallgató kiegészítőt, ezt kapcsold be. Mellette kattints az Engedélyezés előtti karikába, majd az oldal alján a Változtatások mentése nevű gombra.

Ha ezt megteszed, nagyobb biztonságban érezheted magad. A Gmail ugyanis erős spamszűrője révén ismeri azokat a feladókat, akik nevében gyakran írnak hamis leveleket, s ha ez a kiegészítő dolgozik a fiókodban, felismeri ezeket és csakis akkor teszi ki a sárga kulcsocskát, ha tényleg az a feladó, mint akinek tűnik. (Hogy ez a magyar viszonyokra mennyire adaptálódott, arról még nincs információm.)
Azt viszont általánosságban elmondhatom, hogy sem bankok, sem egyéb hivatalos szervek NEM kérnek el személyes adatokat e-mailben, így azokat soha, de soha ne add meg!
És javaslok még valamit, olvasd el a Technet cikkét, szuper összefoglalója a témában adható tanácsoknak: Hogyan védekezzünk az adathalászok ellen?
Fotó: Bob Jagendorf
Kapcsolódó cikkek:
Szia Eszter és mindenki, én külföldön élek, és szeretném, ha tudnátok róla (sokan talán már tudnak is), úgy tűnik, fellendülőben van a “nyertél a lottón x összeget” “iparág”, jó nagy összeget adnak meg, és így próbálnak kicsalni gyanútlan, naiv emberekből egy rakás pénzt. Én már legalább tíz alkalommal “nyertem”, általában többszázezer fontot vagy dollárt. Ja és angol nyelvűek mindig ezek a levelek, hol Japánból, hol Thaiföldről, hol Angliából származó(nak tűnik) a levél. Utánanéztem, van is egy ilyen weblap, ami részletesen tájékoztat és figyelmeztet ezzel kapcsolatban. Hasonló tapasztalata valakinek, esetleg magyar nyelvű tényfeltárás valahol? Ki tud róla?
Judit, pont erre jó a hitelesítési ikon, csak úgy senkinek nem küldözgetnek pénzt.. Sajnos sokféle spam, hoax és egyéb még veszélyesebb kamulevél van.. Az egyre több kezdő netező valóban veszélyben van, ahol és ahogy tudom, hangoztatom én is, mire kell figyelni. Szerintem itthon is sokan írnak ilyenekről, a Google kereső biztosan sokat megmutat (ha nem is első próbálkozásra).
A baj ott van, hogy a kezdőket nem kíséri senki első botladozásaik során.. Én igyekszem a Google szolgáltatásaival kapcsolatban közérthetően írni, de ezzel csak azoknak tudok segíteni, akik olvasnak engem.. Nehéz téma ez!
Az nekem is egyértelmű volt, hogy csak úgy nem küldözgetnek pénzt senkinek sem. Azért írtam le, mert ennek, olvastam róla, sokan bedőlnek. De az nem én vagyok. :) Köszi! Talán segít, ha én is közzéteszem, amit tapasztaltam, úgyhogy rákeresek a hasonló oldalakra, fórumokra.
Judiiiiit!! Nem is gondoltam, hogy te dőlnél be, ezek szerint félreérthetően fogalmaztam, ne haragudj!
Annyit tehetünk, hogy akiket mi elérünk, azoknak jelezzük, én is ezt teszem, ahol csak tudom.. Többet szerintem mi a mi kis eszközeivel nem tudunk tenni :(
Rendben. :)
Sziasztok, én már ott elakadtam, hogy nem találom a “Beállítások”at. A segítséget előre is köszönöm. Sziasztok, Zsuzsa
Zsuzsa, jobbra fent!
Magyar.
Marex
Marex, ez furcsa.. Akkor mennie kellene a magyar nyelvű IE7 letöltésének.
Még egy dolgot nézz meg, a Vezérlőpult –> Regionális és Nyelvi beállításoknál mindent tegyél magyarra, hátha így már jó.
Esetleg más nyelvűvel is kipróbálhatod, a letöltő oldalon a Magyar helyett másik nyelvet megadva.
Illetve Internet Explorer 8-ast is letölthetsz, ehhez azt hiszem szükséges a megvásárolt, legális Windows.
http://www.microsoft.com/hun/windows/default.mspx
bocsánat, de én mint firefox használó, inkább őt ajánlanám :)
http://www.firefox.hu/
Kedves Eszter,
nagyon hasznosnak találtam a velünk megosztott”trükködet”
és még inkább örültem mikor elolvastam,milyen lehetőségekhez jutok az Internet Explorer 7 letőltésével.
Probálkoztam a Kacagonak ajánlott letőltési lehetőséggel,
de ezt a visszajelzést kaptam:”Ez a telepités nem támogatja az óperációs rendszer jelenlegi nyelvét.”
Remélem segitesz,hogy eddigi kihagyásaimat potólhassam a
frissitett böngészővel.
Köszi
Marex
Marex, milyen nyelvű az operációs rendszered?
Köszönöm a gyors választ!
A gépen csinálhatok bármit, de nem tudom,
hogyan kell a 7-re frissíteni.
Tudsz ebben is segíteni? :)
Kacago, itt próbálkozz!
http://www.microsoft.com/hun/windows/products/winfamily/ie/default.mspx
Szia Eszter!
Légyszives segíts!
Valahol lemaradtam a leckék között, mert a Beállításoknál hiányzik a Labs fülem.
Mit csináljak, hogy legyen?
Köszönöm, nagyon hasznos és jó, hogy felvállaltad ezt a “missziót”.
Üdv:
Kacago
Kacago, nagy összegű fogadásom van rá, hogy Internet Explorer 6-ost használsz.. Frissítsd 7-esre, majd meglátod, mennyi mindent nem láttál még a Gmail-ben az elavult böngésződ miatt! :) Ha céges és nincs ilyen jogod, próbáld meg másik böngészőben, ha erre sem adnak lehetőséget.. akkor sajnos nincs megoldás :((
Éppen tegnap kaptam egy furcsa levelet, amely látszólag az OTP-től jött. Így kezdődött: Tisztelt Ьgyfelьnk!
——————————————————————————–
Ez a hivatalos йrtesнtйst arrуl, hogy a hitelkбrtyбjбt korlбtozott volt.
A végén arra kért, hogy engedélyezzem a korlátozás feloldását. A levelet azonnal továbbítottam az OTP-nek, ahonnan kaptam a választ, hogy természetesen nem ők küldték.
Bizony-bizony, legyünk nagyon óvatosak. Üdv Tóni bácsi
Köszi Eszter, hogy felhívod a figyelmünket és “vigyázol” ránk :) (Nem hiába vagy google angyal:)
Nekem általában ismeretlen email címekről online vásárlásokat ajánlanak, amelyeket szintén fenntartásokkal fogadok. Már csak azért is, mert hiába írok az email címre és kérdezem meg az illető nevét, sosem kapok választ.Még nem létező, ismeretlen, kedvezményes vásárlással kecsegtető “vásárlói körökbe” is kérik, hogy regisztráljak. Ezekre sem válaszolok már. Főleg azóta, mióta egy egyszerű online munkával ígértek viszonylag gyors meggazdagodást és természetesen nagy átvágás volt. Köszönöm Eszter, hogy ezzel kapcsolatban is felnyitottad a szemem.
Szép napot mindenkinek: Kata
Sziasztok!
Az OTP-s levelet én is megkaptam, sok furcsa karakterrel, így azonnal gyanús lett. Gyorsan tovább is küldtem az OTP-nek, akik meg is köszönték. Később már a pénzcentrum hírlevelében is oldalon olvastam róla. Sajnos a csalók nem fogják feladni, ezért nagyon kell vigyázni!