Mint a beharangozó cikkben említettem, kalandos egy óra után végül odaértem a Google Magyarország 2009. szeptember 29-i sajtótájékoztatójára. Pár perccel később már el is kezdődött a rendezvény és a jelenlévők elsőként értesülhettek a Google legfrissebb újításáról. A fő téma a Google Térkép volt, mely mostantól magyarul “gondolkodik”. Minderről a Google zürichi irodájából Raphael Leiteritz termékmenedzser és Váradi Gergő szoftverfejlesztő mesélt nekünk, hol angolul, hol magyarul.
A Google Térkép a világ legnépszerűbb digitális térképe, 26 nyelven és 65 országban elérhető, s számos saját és számtalan külső alkalmazással működik együtt. A 0.5-3 éves nagyfelbontású műholdképei a föld felületének 30%-át, a népességének pedig a felét fedik le. De mindezen túllépve azt szeretnék elérni, hogy a Google Térkép helyi kereső legyen, vagyis hogy ha olyasmit keresünk, ami valamilyen módon kapcsolatba hozható földrajzi információkkal, akkor ahhoz a Térképet használjuk. (Ezt mindjárt hosszabban is kifejtem :)
Hogy ez a magyarok számára is elérhető és használható legyen, fontos volt lokalizálni a Térképet, magyarítani a felületét, feltölteni helyi adatokkal és megérteni a magyar nyelvet: a magyarok hogyan keresnek, gondolkodnak. Ez utóbbin dolgoztak a legtöbbet, azaz hogy a természetes magyar nyelven beírt keresések is adjanak találatokat. Angolul például így keresnél: (from) budapest to szeged, míg magyarul így: budapestRŐL szegedRE. Még a hozzá nem értők számára is látható, sejthető, hogy az angol változat programozási része sokkal egyszerűbb, hiszen csak a from és to szavakat kell összekapcsolni a folyamatokkal, míg a magyarnál ez sokkal nagyobb munkát igényel a nyelv bonyolultsága miatt.
No, de nézzük pár példát! :)
1. keresés: “restaurant budapest”
Így keres egy külföldi éttermet Budapesten. A találati oldal bal oldalán népszerűségi sorrendben kattintható szöveges-képes találatok szerepelnek, melyek betűkkel jelzett nyilai a jobb oldalon is jól látszanak. Cím, telefonszám, ezen kívül a helyről írt vélemények, illetve az értékelést jelző csillagok is megtalálhatóak itt. Ugyanez a jobb oldalon is feltűnik az adott jelre kattintva. A sima kerek jelzőkre kattintva is feljön ilyen, a kevesebb értékelést kapott éttermeknél.
“további információk”
A buborékban a “további információk”-ra kattintva feljön a Google Térkép egyik újítása, egy olyan weboldal, ami kombinálja a különböző információkat -fotók, videók, hivatalos webhelyek- az adott kereséshez kapcsolódóan. (A kiválasztott étterem is egy keresés tulajdonképpen.) Itt lehet az értékeléseket is elolvasni, illetve ha rendelkezésre áll információ erről, akkor például a tömegközlekedéssel való megközelítésről vagy a bankkártyával való fizetés lehetőségéről is tájékozódhatsz.
“A” helyi kereső
És itt dereng fel, hogy miért van esély arra, hogy valóban a Google Térkép lehet a helyi keresések központja.. Ha ennyi mindent megtalálok itt egy-egy helyhez is köthető keresésről, akkor miért mennék a Google keresőbe? :) Persze onnan is indíthatnám a keresést, de.. nézzük csak meg!
Ez fogad tehát akkor, ha a Google keresőből indítom az étteremvadászatot, ugyanúgy a Térképre terel az is :)
A “helyi kereső” titulus létjogosultságának alátámasztásához kapcsolódik majd a következő cikkben taglalt helyi vállalkozások központja is.
2. keresés: “étterem budapesten”
Némileg más találatokat kapunk így, mint a “restaurant budapest” keresésre. A második keresés után az oldal bal alsó sarkában megjelenik egy kis felnyitható terület, melyben az előző kereséseinket érhetjük el, illetve kombinálhatjuk őket.
3. keresés: cukrászdák budapesten
Vegyük észre, hogy ez már ragozott keresés, magyar nyelven! :)
útvonaltervezés
A buborékból vagy az összegző aloldalról is indíthatunk útvonaltervezést (innen, ide). Ez a felület nem mindig teljesen magyaros még, de ezen is folyamatosan dolgoznak. Autós és gyalogos keresés áll egyelőre rendelkezésre, de láthatjuk a térképnézetben a BKV-járatok megállóit, ezekre kattintva menetrendi információkhoz jutunk. Természetesen szeretnék teljesen beépíteni a tömegközlekedési eszközöket is az útvonaltervezőbe, de erre még várnunk kell egyelőre.

A fenti képen az is látszik, hogy a Bővebben nevű kis téglalapra kattintva fotókat is varázsolhatunk a térképünkre. Ez sok helyzetben valós segítséget is jelent, hiszen Magyarországon még nem elérhető az utcanézet.. De egyszerűen csak kikapcsolódási céllal is érdemes kicsit nézegetni a felkínált képeket, illetve ugyanitt webkamerákat is találhatunk!
Fotó: Google Magyarország
Kérd a Blogértesítő Hírlevelet és azonnal szólok, ha új cikke(ke)t írtam a Google szolgáltatásairól. Egyéb lehetőségek a követésre: RSS ~ Twitter
Kapcsolódó cikkek:
- A Google Térkép már magyarul is gondolkodik Ma délelőtt fellebbent a fátyol a Google Magyarország titokzatos bejelentéséről. De előtte másféltucatnyian stílszerű kalandjátékban vettünk részt, hogy mi is...
- Látogató- és vevőszerzés a Térkép segítségével Az előző cikkben mutattam pár példát arra, hogyan lehet a Google Térkép segítségével cégeket, vállalkozásokat keresni most már magyar vonatkozásban...
- Láss világot a Google keresőben! Ha gyakran utazol vagy egyszerűen csak utazást tervezel, nagyon hasznos lehet a Google kereső frissen bevezetett újítása. De érdekességképpen is...
- Ilyen lesz a Google új keresője? Új külsejű keresőt tesztel a Google, melyet máris bárki kipróbálhat, aki ért annyira a böngészőjéhez, hogy utána vissza is tud...
- Ilyen lesz a Google operációs rendszere Itteni idő szerint csütörtök este 7-kor, ottani idő szerint délelőtt 10-kor a kaliforniai Mountain View Googleplexében bemutatták a Google operációs...








Meg? soha nem is volt…. mig Azsiaban pl mar igen :(
Ugy ertettem, hogy mig mas orszagoknal az utcan is allhatsz, es ugy “szemlelheted” az epeluteket akar, annyira lehet mindent reszletekben latni, Magyarorszagnal egy bizonyos hatarnal mar nem tudja tovabb keresni.
Ja értem, az utcanézetre gondolsz :) Igen, az valóban nem érhető el még..
Éva néni, örülök, hogy hallok felőled! :)
Puma, szerintem nálad lehet valami gubanc, tökéletesen lehet zoomolgatni :) Hogyan/hol próbálkozol?
Meg mindig Magyarorszagra nem lehet razoom-olni …….
Nagyszerű! Én már próbáltam használni de akkor még csak angolul lehetett. Most biztosan gyakrabban alkalmazom, mert elég sok mindent szoktam keresni.
Nagyon szépen köszönöm a tájékoztatást.