Amikor először fordult hozzám valaki azzal, hogy szőrén-szálán eltűntek a levelei a Gmail-ből, még hittem, hogy csak valami “baleset” történt, figyelmetlenség, véletlen vagy bármi olyasmi történhetett, ami az ő oldaláról indult. Persze alaposan átbeszéltük, mi történhetett, megnézte a leveleket az összes levélben is, a Kukában és a Spamben is, de valóban sehol sem volt egyetlen árva levél sem és ő sem tett semmit, sőt, az utolsó belépése után sem járt más bent a fiókjában, akkor pedig még megvoltak a levelei..
Nagyon sajnáltam, hogy így járt és azt is, hogy nem tudtam segíteni.
Aztán jött még egy ilyen levél, majd nemrégiben egy újabb. Bevallom, ez a három így együtt már eléggé megijesztett engem is. 30ezer levelem van perpillanat a Gmail-fiókomban.. Ha ez mind eltűnne.. Huhh!
Átgondoltam, mit tehetek most, majd nagyon azt éreztem, hogy el kell mondanom neked is, mit tehetsz ELŐRE, hogy ne kapjál agyérgörcsöt, ha teljesen üres Gmail-fiók fogad valamikor. Az esélye nagyon minimális, sőt, még annál is kevesebb, de nem megyünk feltartott kézzel a csatába! ;))
Tovább olvasom: ‘Segítség, eltűntek a leveleim a Gmail-ből!’
Utolsó hozzászólások
Szabó Péter: Kedves Eszter! Azért is egyenlőre a hotmail-os címemet adtam meg, mert ..
Forky74: EGYETÉRTEK! SZERINTETEK A FEJLESZTŐKHÖZ ELJUT EZ A LEHETŐSÉG, ELOLVASSÁK, HOGY ILYEN ..
József Kertész: Jogos, ott a pont Nálad :))) duplán ! ;) ..
Estee: idézek a cikkből: “Vigyázz! Abban nem lehetsz biztos, hogy elolvasták ..
József Kertész: Szia Estee ! Ott bukik el a dolog, hogy nálam ..
Kristóf: Hát, azért kissé irreáélis, de királyság… ..
Jándi Zsuzsa: Hát ebben semmi ördöngösség nem volt, mégis izgulok az eredményért. ..
laci: Én nemrég használom a Gmailt, előtte Indamailom volt, ami nem ..
Robert: Kedves Eszter! Nagyon szeretem olvasni a leveleid. Hasznos tippeket tudok meg ..
Teca: Hála az univerzumnak !Azt hiszem sikerült!Bár nem vagyok a technika ..