Operációs rendszer a Google-től?

google-chrome-first-pageA Google 9 hónappal ezelőtt jelentette be Chrome nevű böngészőjét, s azóta már több mint 30 millió internetező használja rendszeresen. Köztük vagyok én is, a megjelenésekor áttértem rá és bár az első napokban furcsa volt, hamar megszerettem ezt a letisztult, gyors böngészőt. Olyan embereknek tervezték, akik a neten élnek, folyamatosan információkat keresnek, e-maileznek, híreket olvasnak, vásárolnak vagy csak a barátaikkal tartják a kapcsolatot.

A Google mindig is szerette újszerűen megközelíteni a dolgokat, a keresőjük is egyedülálló volt a maga nemében, de a többi szolgáltatásuk is illeszkedik ebbe a szellemiségbe. A Google Wave volt a legutolsó olyan projektjük, amikor azt hallottam tőlük, újragondolnak valamit (az e-mailt, ugyebár) – mostanáig. Ugyanis ma előrukkoltak azzal a hírrel, hogy saját operációs rendszert készítenek, a  Google Chrome “folytatásaként”. Úgy gondolják, hogy a mai, böngészőket is futtató “oprendszereket” még akkor tervezték, amikor nem volt web, s ezért most újra kell gondolni, milyennek is kellene ma lenniük ezeknek.

A Google nyílt forráskódú, könnyű operációs rendszert álmodott meg, kezdetben még csak a netbookokra (ezek azok a pici laptopok, amiket elsősorban internetezésre használnak). Idén kitárják a fejlesztők előtt a kapukat, a Google Chrome operációs rendszert futtató netbookok pedig 2010 második felében lesznek majd elérhetőek.

Tehát a Google Wave-hez hasonlóan, ezúttal is elkezdenek már akkor mesélni az új projektről, amikor még tart a fejlesztése, így be tudják vonni a külsős fejlesztőket, s mindazokat, akik megértik, mit is akarnak elérni ezzel az egésszel.

Gyorsaság, egyszerűség és biztonság volt a fő szempontjuk, s emellett úgy tervezték az operációs rendszert, hogy gyors és könnyű legyen, pillanatok alatt elinduljon és néhány másodperc alatt már az internet is elérhető legyen a segítségével. A felhasználói felület egyszerű, s a legtöbb funkciója az interneten található meg.

Ahogy a Google Chrome böngésző esetében, most is az alapokig lemennek és teljesen újratervezik a biztonsági felépítését, így a felhasználóknak nem kell törődniük a vírusokkal, kémprogramokkal és biztonsági frissítésekkel.

A Google Chrome oprendszer nem keverendő össze az Androiddal. Azt a kezdetektől arra tervezték, hogy sokféle eszközön működjön, telefontól kezdve a set-top-box-on át a netbookokig. A Chrome operációs rendszer olyan embereknek készül, akik idejük nagy részét a neten töltik, és úgy tervezik, hogy a pici netbookoktól kezdve a nagyméretű asztali gépekig minden számítógépet “begyorsítson”. És bár lesznek olyan területek, hogy átfedésben lesznek az Androiddal, azt gondolják, hogy a választás lehetősége újabb innovációkhoz vezethet, ami hasznos mindenkinek, beleértve a Google-t is.

Gyakran hallották a Google fejlesztői a felhasználóktól, hogy a számítógépeknek jobbaknak kell lenniük. Az emberek azonnal szeretnék az e-mailjeiket olvasni, anélkül, hogy ki kellene várniuk, amíg a bekapcsolás után a számítógépük operációs rendszere lehetővé teszi a programok, így a böngésző elindítását is. Arra van szükségünk, hogy a számítógépeink olyan gyorsak legyenek, mint amikor megvásároltuk őket. Sőt, arra is vágyunk, hogy a gépen tárolt adataink bárhol rendelkezésünkre álljanak és arra is, hogy soha ne kelljen aggódnunk, hogy valamilyen technikai gubanc után elvesznek a hosszú ideje gyűjtögetett személyes fájljaink.

De még ennél is fontosabb, hogy nem akarunk órákat tölteni azzal, hogy ha új hardware-t vásárolunk, a számítógépünk is megfelelően kezelje, de még a szoftvereink frissítéseire való odafigyelés is jogosan zavar minket.

A Google úgy gondolja, ha jobb felhasználói élményt ad számunkra a saját számítógépünkön is, ők is nyernek, hiszen a boldog “júzerek” sokkal több időt töltenek az interneten, élvezve annak sebességét, felismerve előnyeit, stb.

Persze rengeteg teendőjük van még addig, amíg valóság lesz ebből a szép ígéretből, és ahogy a Google Wave esetében, most is nagy segítséget várnak a támogató külsős fejlesztői közösségtől. Izgatottan várják, mi sül ki ebből az egészből és remélik, mi szintén így vagyunk ezzel :)

A hivatalos blog erről szóló bejegyzése azzal az ígérettel zár, hogy ősszel új hírekkel jelentkeznek és addig is kellemes nyarat kívánnak nekünk.

------------------- E-mailezd, mentsd el vagy oszd meg e cikket! -------------------
  • email
  • PDF
  • Add to favorites
  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • del.icio.us
  • Facebook
  • MySpace
  • Netvibes
  • Tumblr
  • Posterous
  • FriendFeed
  • Digg
  • Reddit
  • StumbleUpon
  • Technorati
  • LinkedIn
  • Live
  • Propeller
  • Linkter
  • blogtercimlap
  • Book.mark.hu

Kérd a Blogértesítő Hírlevelet és azonnal szólok, ha új cikke(ke)t írtam a Google szolgáltatásairól. Egyéb lehetőségek a követésre: RSS ~ Twitter

Kapcsolódó cikkek:

  1. Ilyen lesz a Google operációs rendszere Itteni idő szerint csütörtök este 7-kor, ottani idő szerint délelőtt 10-kor a kaliforniai Mountain View Googleplexében bemutatták a Google operációs...
  2. A Google beviszi a webet a televíziókba is Úgy tűnik, a Google fejlesztőinek ötlettára kifogyhatatlan, folyamatosan megreformálnak, újra kitalálnak elavult vagy rosszul működő fejlesztéseket. Gondoljunk csak az e-mail-re...
  3. Szeptember 30-án indul a Google Wave! Igaz, akkor még “csak” 100.000 felhasználóval, de akkortól (végre) már nem lesz kitétel, hogy fejlesztő legyél, ha hozzá szeretnél férni...
  4. Mit kínál számodra a Chrome 3.0? Egy hónapja örömmel írtam meg, hogy végre testreszabható a Chrome külseje is, ám akkor még csak a BETA állapotú böngésző...
  5. Végre testreszabható a Chrome külseje is A Chrome-felhasználók nagyon várták már ezt a pillanatot, bár annyira talán nem, mint a pluginek, kiegészítők eljövetelét.. :) Igaz, még...

7 hozzászólás a(z) “Operációs rendszer a Google-től?” című cikkhez


  • Mármint a böngésző:D nyilván nem az oprendszer…

  • Machintoson még nem fug:( kár… ki akartam próbálni…

  • Én nagyon örülök minden ujításnak és a chromot is vidáman megelégedve használtam…
    előbb maga a gmailom fagyott le benne(ami ugyebár abszurd hisz ezért töltöttem le) most meg már teljesen game over…
    na mindegy addig marada bevált explorer

  • A Crome letöltésével nem vettem észre változást!
    Csak a weboldalam szöveges beillesztésével van gondom. Nem tudom a blog bejegyzést feltölteni
    Üdv

  • Amikor először megjelent a Chrome változata kibróbáltam és gyorsan letöröltem. Kiváncsian várom ősszel a jobb változatot, mert egy 7″-os Asus-el rohangálok én is, valamintt egy iPhone-al. Arra is le lehet már tölteni a megfelelő verziót. Eszter felkeltetted a kiváncsiságomat, és köszönöm az alapos információidat, melyeket mindig nagy örömmel olvasok! Ne hagyd abba please! :)

  • egy próbát (remélem, többet is) biztosan meg fog érni :)
    de azt én is kíváncsian várom, hogy pl. játékok, már létező programok hogy lesznek kompatibilisek a rendszerükkel. de biztosan mindenre gondolnak majd :)

  • Google fan vagyok, így örülnék egy Google igényességgel és praktikussággal elkészített oprendszernek.
    Ugyanakkor nem értem, hogy a Chrome (mármint a böngésző) miért ilyen puritán.
    Miért nincsenek meg hozzá az alapvető kiegészítések. Még a Google szolgáltatások kiegészítői sincsenek meg hozzá, még azok sem, amelyet a Google készített a Firefoxhoz. Miért???
    Aztán ami pláne értelmetlen, hogy miért nincs hozzá magyar nyelvű helyesírás ellenőrzés. Igazából már az is jó lenne, ha az angol nyelvűt ki lehetne kapcsolni. Most is Chromban írok, és szépen aláhullámosvonalaz minden szót, mert csak az angol szavakat hajlandó értelmezni.
    Pedig szerintem csak akkor tud jobban elterjedni, ha ezek minimum bele kerülnek.
    Persze láttam, hogy van néhány elkészült kiegészítő, de a lényegesebbek nincsenek még meg, amit nem értek, hogy miért nem.
    A helyesírás ellenőrző kikapcsolhatatlansága totál érthetetlen, hiszen az már nem nagy programozói munka, hogy legyen egy gomb amivel kikapcsolható egy nem alapvető funkció. Ráadásául a Gmailben benne van a magyar helyesírás ellenőrző, csak azt kéne ide tenni és kész.
    Mondjuk ez a többi webes alkalmazásban sincs benne, így pölö a Goolge Docs-ból és a Knol-ból is eléggé hiányzik, és közben nem értem, hogy miért nem működik ott is az egyébként létező rendszer.
    Használom a Chromot, mint Google fan, de számos dolgot FF-ban csinálok. Vicces, hogy például a keresést is, mert nem szeretek lapozni, hanem azt szeretem, ha előtöltődik a következő találati oldal, és így csak lefelé kell görgeni a találatokat, és elérem mindet. Kis apróság a millió közül, de ezért átmegyek FF-ba Guglizni, mert ott már így használom, és macerás klikkelgetni 10 találatonként. És számos ilyen dolog van amiért átmegyek, és alig van valami azt Chrome alatt tudok csinálni éppen ezért.

    A cikkre visszatérve tetszene egy Chrome oprendszer, és belegondolva, hogy milyen MS szoftver lenne fontos, hát egyedül az Office az amit az új formájában szeretek, azt sajnálnám is kihagyni. Mondjuk ez létszükséglet is, hogy fusson a Google op alatt is, mert sok cég van, aki elkezdene áttérni, de csak akkor ha futna rajta az Office, mert az nem lehet, egyik gépen megnyitható, másik gépen nem.
    Persze ehhez az is elég lehet, ha van egy olyan alterantív office, amely minden szempontból be tudja olvasni az office fájljait, és szolgáltatásokban is legalább annyit nyújt. Bár ez azért nem egyszerű, mert az office még saját magával sem kompatibilis teljesen két verzió között, sőt ugyanazon office is hajlamos már eredményt adni pl egy szűrésnél, attól függően, hogy egy verziónak melyik nyelvű változata fut éppen.
    A Google docs láthatóan nem ezekre a babérokra tőr, hanem egy egyszerűbb szolgáltatást akar nyújtani.
    Tehát ha az officra van valami igazán színvonalas megoldás, és futnak rajta a fontosabb progik, nem csak a saját fejlesztések online, hanem pl Photoshop meg ilyesmik, akkor szívesen cserélem.
    Bár – kövezzetek meg, – de én szeretem a Vistát.

    Egyébként meg nagyon bölcs és bátor a cég, hogy ennyi idővel előre elmondja a terveit. Én józan paraszti ésszel azt gondolnám, hogy nem érdemes, mert akkor a konkurencia is rárepül, és az hátralévő másfél év alatt produkál valami hasonlót, vagy legalábbis olyat amely mellett nem lesz nagy durranás a beharangozott újdonság. Ez igaz a Wawe-ra is.
    Persze eközben nyer rajta, mert akkor számos külsős ötlet és alkalmazás megjelenhet, illetve elkezdenek róla cikkezni, és ez segíti majd a bevezetést.
    Mégis nagyon bátor és magabiztos húzásnak tűnik.

    Hajrá Gugli!




Trackback



Írd le, ami a cikk olvasásakor eszedbe jutott! :)