Folytatom a Google Wave ismertetőt, mégpedig egy olyan résszel, amely többeteket érdekel (jogosan): a különféle létező web2-es szolgáltatásokkal való összekötés lehetősége. A bemutatóban az Orkut (a Google közösségi oldala) szerepelt példaként, ami számunkra nem ismert, de egész pici erőfeszítéssel bármi mást is odaképzelhetsz helyette. Az elv ugyanez lesz, a megvalósítás pedig a különféle közösségi oldalak üzemeltetőitől függ. Nagy valószínűséggel nem tehetik majd meg, hogy nem segítik az összeköttetést, mert ha a Google Wave akkorát durran majd, mint ahogy most tűnik, egyszerűen ciki lesz egy web2-es szolgáltatásnak nem benne lenni.
Lássuk tehát a példát. A felület az Orkut arculatába szinte észrevétlenül olvad bele. (Kíváncsian várom a kevésbé hasonló színvilágba való beépülés példáit is, biztosan nem lesz ilyen egyszerű minden esetben.)

A képen a középső és a jobb oldalon látod a beépülő Wave-et, a hullám írása pontosan ugyanúgy történik, mint az eredeti felületen. Címzetteket a jobb oldali Orkut-ismerős listából választhatsz, majd a hullámok nézete is pont olyan, mint amit már láttál. Fontosnak tartották kiemelni az előadásban, hogy egy keresőcsík segít a hullámok közti navigálást.
És hogy ez sem maradjon ki, itt alább láthatod, hogy a korábbi blogos példához hasonlóan valóban átvándorol minden a Wave felületére is, s ha kényelmesebb neked, ezután onnan folytathatod az Orkuton elkezdett beszélgetést.

A következőkben a mobilon való megjelenésről írok. Ma már nagyon sokan élik a modern nomádok életét, azaz nem csak ott dolgoznak, ahol a munkahelyük vagy munkaterületük valójában van. Ilyen esetekben nagyon praktikus egy mobil internetkapcsolattal használható laptop, de a modern okostelefonokkal újabb távlat nyílik meg. Kicsik, könnyűek, két pillanat egy e-mailre válaszolni és már el is indult egy újabb munkafolyamat, miközben te tegyük fel éppen vásárolsz, moziban vagy kávézóban ülsz. (De persze nem csak munkára használhatóak :)
Természetesen a Wave felülete fel van készítve mobilon való használatra is, ami, ha végiggondolod az eddig ismertetett összefüggéseket, elképesztő hatékonyságot fog adni használóinak.
A használata a főbb mozzanatokat tekintve megegyezik a webes felületével, a látványa pedig annyiban változik, hogy élvezhetően látszódjon minden a mobiltelefon kijelzőjén is.
A példában két nagy kijelzős, érintőképernyős mobilon láthattuk a működését, a bal oldali egy Google G1 mobil, a jobboldali pedig egy iPhone. Lars pötyögte be egy hullámba a válaszát, ami Stephanie Wave-jében az eddig ismert módon jelent meg. (Egyelőre még nem betűről-betűre, frissítenie kellett a hullámot, hogy előbukkanjon az új válasz, de ezen is folyamatosan dolgoznak, biztosan összehozzák majd az igazán látványos verziót is.)

Ezután a hullámok szerkesztését láthattuk, ami meglehetősen látványosra sikerült. Lars elővette a blogos példát, melyben a hullám tetején egy előbukkanó kis menüben a szerkesztés ikonra kattintás után elkezdte a képek aláírásait szerkeszteni. Eközben a blogot is láttuk és nem meglepő módon amit a Wave-ben átírt, az azonnal (betűről-betűre) frissült, változott a blogba beillesztett hullámban is. (Ugye emlékszel, erről beszéltem korábban is, mindenki ugyanarra a hullámra hivatkozik, ugyanazokra a képekre stb. Ez teszi lehetővé ezt a gyorsaságot is, tulajdonképpen csak be van illesztve egy másik külsőbe ugyanaz a hullám, akár a Wave-ben, akár blogban, akár máshol nézed.) Persze a közönség ismét tapsra “fakadt”, tényleg nagyon látványos és újszerű ma még ilyesmit látni működés közben.

A következő, ami ehhez kapcsolódóan bemutatásra került, a csapatmunka volt. Stephanie elmondta, hogy projektmenedzserként gyakran kell emlékeztetőket írni a megbeszélések alatt/után, melyeket aztán vagy körbeküld e-mailben, vagy egy weboldalra tölt fel, hogy mindenki hozzáférjen és szerkeszthesse. A Wave használatával azonban nem kell választania, egyszerre mindkettőt megteheti majd, lássuk is, hogyan :)
Először természetesen létrehoz egy hullámot, melynek tartalma a megbeszélés összefoglalója (mely szöveget, képeket, ábrákat, s bármit tartalmazhat, amit minden egyéb hullám is), címzetteket rendel hozzá, akik aztán megnyitják, elolvassák és ha szükségesnek találják, az előbb már látott szerkesztés gombra kattintva ugyanúgy szerkeszthetik, mintha ők hozták volna létre. De nem áll meg ám itt a tudomány! :) A változtatás után minden címzett látja ezeket a javításokat, élénk színnel alaposan kiemelve. És persze a szövegben való hozzászólásra is ugyanúgy van lehetőségünk, így tehát hozzáfűzhetünk megjegyzést egy adott szakaszhoz vagy mondathoz is, nem csak a teljes hullámhoz. De még ez sem minden, hiszen ez egy hullám, tehát ismét a playback (visszajátszás) a “barátunk”, akár új olvasói vagyunk, akár csak kibogozni szeretnénk az eseményeket. És itt került szóba az is, hogy magát a visszajátszást is mennyiféle módon lehet majd a tervek szerint használni, ki tudjuk majd például gyűjteni egy adott személy módosításait, keresni a módosításokban stb. Elképesztő lesz..

A könnyebb áttekinthetőség kedvéért el tudjuk tüntetni a szövegbeli megjegyzéseket, de a munka végeztével a kész anyagot egy friss hullámként is újraküldhetjük (ezekben a munkaverzió módosításai, hozzászólásai nem látszanak majd, csak maga a dokumentum).
És ha egy csapat igazán szuperhatékony akar lenni, arra is van lehetősége, hogy egyszerre, egy időben szerkessze a dokumentumot, persze csak ésszel :) Bár ahogy Lars és Stephanie elmondta, az elején megunhatatlan móka egymás szövegeit élőben szerkeszteni, áthúzni, kijavítani stb. De ha az újdonság varázsa alábbhagy, igazán nagyon hatékony eszköz ez számtalan helyzetben. Például megbeszélés közben, nem kell mindenkinek mindent pontosan leírni, könnyen lehet, hogy amíg valamit leír az egyikünk, valami lényeges elmegy a füle mellett, amit a másikunk viszont meghall, s ezt a megbeszélés dokumentálására létrehozott hullámba azonnal beírja, vagy éppen még írás közben kijavítja a másik tévedését stb. Vagy a megbeszélésen nem, de a hullámban résztvevő munkatárs azonnal felteheti szövegbeli megjegyzésként a kérdését, észrevételét, amire szintén azonnal tudnak reagálni vagy szóban átbeszélni.. De utólagos szerkesztéskor is remekül használható, a példában egy képgalériát írtak át egyszerre, Lars indult az egyik sor elején, Stephanie pár sorral lejjebb a végén, majd további munkatársak írták egyszerre a bevezetőt, stbstb. (A taps és ujjongás ezúttal sem maradt el a közönség részéről :)
Ó, és még mennyi minden van.. De ezeket majd a következő részekben :)
Most pedig hadd halljam, mit gondolsz??
Kapcsolódó cikkek:

Ezt a szoldáltatást hónapok óta várom…
Többször írtam a googlinak is már, de nem jött még meghívó sajna.
Bár nekem is az a fő kérdés, hogy mennyi felhasználó fog áttérni erre.
Aki megérti mi ez az tutti ;)
Tuli, a cikksorozat hozzászólásaiból ítélve nem lesz gondod Wave-partnereket találni :)
Már én is nagyon várom!
Biztos hogy használni fogom ha hozzá lehet férni.Már nagyon várom .
egyelőre azt gondolom, hogy ki fogom próbálni a dolgot – csak legyen kikkel… mert sajnos sokan még a gmailre is ódzkodnak áttérni, nemhogy egy ekkora újdonsággal megbarátkozni. (azért a sok szétküldött gmail meghívómnak meg lett az eredménye: 15-20 felhasználót már beszerveztem :)