Ahogy a honlapismertető cikkben is írtam, néha megmutatom majd neked, hogyan használom mindennapjaim során a Google szolgáltatásait. Az imént egy nyereményjáték sorsolását végeztem el a Google Dokumentumok táblázatkezelőjében, az alábbi videóban láthatod te is, hogyan. Tovább olvasom: ‘Nyereménysorsolás a Google Dokumentumokkal’
Monthly Archive for május, 2009
Page 3 of 5
Mindenben segített a világháló! – ezzel a címmel jelent meg egy velem készített interjú az e heti Blikk Nők-ben. Apropója az Internet világnapja (május 18.) volt, ezen belül nekem a keresés témakörét szánták. A lap profiljának megfelelően, közérthető nyelven meséltem arról, hogyan indult az internetes “karrierem”, mi minden történt az elmúlt 12 évben, hogyan használom az internetet és a keresőt. A riport elkészülte után egy jó hangulatú fotózás következett, majd kézhez kaptam a cikk tervezetét. Ami a rendelkezésre álló helyre befért, benne is maradt az eredeti beszélgetésből, így is kereknek tűnt, de valahogy mégis hiányérzetem volt. Akkor jött az ötlet, hogy amint az utcára kerül a lap, megmutatom neked is, de kiegészítem azokkal a kimaradt sorokkal, amikkel még színesebb lehet az egész. S ha már színek, a kiegészítéseket halványabb betűkkel írtam, így látható az eredeti koncepció is.
Tovább olvasom: ‘Nekem bejött a péntek 13′
Januárban röppent fel a hír, hogy a Harvardi Egyetem frissen elkészült tanulmányából kiderül, hogy egyetlen Google keresés körülbelül 7 gramm széndioxidot juttat a légkörbe, kettő pedig nagyjából annyit, mint amennyi egy teáskannányi víz felforralásához kell. A megjelent cikkek szerint a tanulmányt készítő amerikai fizikus, Alex Wissner-Gross a nagymértékű kibocsátást a Google adatközpontjainak speciális felépítésével indokolta, hiszen -mint tudjuk-, a találatok extra gyors megjelenítéséhez egy időben számtalan szerver működése szükséges.
A Google természetesen azonnal reagált e teóriára. Tovább olvasom: ‘Igenis környezettudatos vagy, ha Google-t használsz’
Nem friss újítás, de jó tudni, hogy néhány hete a Gmail-ben már levéltestbe is beszúrhatunk képet, nem csak csatolmányként küldhetjük el azt. Az aktiválásához a fejlécben található Labs ikonra vagy a Beállítások alatti Labs fülre kell navigálni, majd középtájt megkeresni az erről szóló részt, s engedélyezés után máris indulhat a képek beillesztésével való próbálkozás.
E funkció számomra akkor a leghasznosabb, amikor komplett képekkel illusztrált szöveget másolok át valahonnan, szépen meghagyja az eredeti formázást a Gmailben is. Néha akkor is nagy segítség, amikor Tovább olvasom: ‘Újdonság: Képbeszúrás levéltestbe’
Általában, ha a Google valami újszerű dologgal áll elő, az egész világon híre megy. S a haladó szellemiségű vezérkarának hála ilyenkor nagy eséllyel csupa olyasmi esik szóba, amivel nagyon is jó, ha foglalkozunk. Ilyen téma például a környezettudatosság, amiben ők is jeleskednek, vannak napkollektoraik (9.212 panel), elektromos árammal működőre átalakított autóik, közös kerékpárjaik, helyben termesztett élelmiszereik stb.
Mindezekről fogok még írni hosszabban is, de addig is elmesélem, hogy egy újabb környezetbarát döntés nyomán mostantól évente egyszer egy hétig 200 kecske és egy border collie küzd meg a kaliforniai Mountain View-beli Google irodák melletti zöldterületek karbantartásával. A szárazság elleni locsolást nem igazán tudják elvégezni, de a cirka 120 centisre nőtt bozótost idén is néhány nap alatt letarolták, sőt még meg is trágyázták :) A természetes fűnyírás költségei körülbelül azonosak a gépi nyíráséval, de a zaj- és légszennyezés sokkal kisebb, és mint a Google-nél mondják, a kecskék sokkal helyesebbek, így inkább őket nézegetik.
Ahol állatok munkavégzése szóba kerül, természetesen megjelenik valamilyen állatvédő szervezet is, ezúttal is így történt. Tovább olvasom: ‘A kecskék csak részmunkaidős alkalmazottak’
Milyen kedves tőle, hogy nem hagyja ma magára! Neki ugyan napi 24 órában dolgoznia kell, de úgy tűnik, e jeles napra (náluk ma van Anyák napja) kikönyörögte feletteseitől, hogy anyukája is elkísérhesse. Az imént éppen Santa Monica-ban voltak (Szent Mónika az anyák védőszentje), egy csodaszép stégen. Nagyon helyesek együtt, nem? :)
Mindig is éreztem, hogy a női közösségekben nagyon nagy az erő. Az ember lánya biztonságosabb közegben érzi magát és jobban el tudja engedni azt, ha esetleg ő valamit nem tud.. Nagyobb nyugalommal tudja elárulni a gyengeségét – férfiak körében ez azért nehezebb.
Már nagyon vártuk annak a riportanyagnak a folytatását, melynek első része 2009. április elején került adásba. Az Info.Generáció.2.0 névre hallgató műsort az m2 sugározza, s ma jött el a napja, hogy mi is megnézhessük a második részt.
Amikor azt írom: velünk, az Onlányokra gondolok, arra a csoportra, amin belül női összefogással segítjük egymást az online üzleti életben. Ez természetesen nem a nyilvánosság előtt zajlik, de a női tévéstábnak betekintést engedtünk virtuális találkozónk egy részébe. Némi riport is készült velünk, majd az anyag legvégén egyik onlányunk munkájáról látható egy kis bejátszás.
A két részben összességében valamilyen formában az összes onlány szerepel, a teljes “taglistánkat” megtekintheted Tovább olvasom: ‘Kik azok az Onlányok?’
Walid Elias Kai igazi Google-rajongó, keresőoptimalizálással keresi kenyerét, s a hírek szerint a doktoriját is e témában írta. De a Svédországban élő libanoni férfi nem elégedett meg ennyivel. Amikor 2005-ben svéd feleségével első gyermeküket várták, nem volt kérdéses számukra, hogyan fogják hívni a trónörököst. Igen, a Google nevet választották számára, két másik keresztnév mellett. Névválasztásuk a látszat ellenére igenis átgondolt volt, hiszen később ezt nyilatkozták: Tovább olvasom: ‘A fiú, akit Google-nek hívnak’

Utolsó hozzászólások
Szabó Péter: Kedves Eszter! Azért is egyenlőre a hotmail-os címemet adtam meg, mert ..
Forky74: EGYETÉRTEK! SZERINTETEK A FEJLESZTŐKHÖZ ELJUT EZ A LEHETŐSÉG, ELOLVASSÁK, HOGY ILYEN ..
József Kertész: Jogos, ott a pont Nálad :))) duplán ! ;) ..
Estee: idézek a cikkből: “Vigyázz! Abban nem lehetsz biztos, hogy elolvasták ..
József Kertész: Szia Estee ! Ott bukik el a dolog, hogy nálam ..
Kristóf: Hát, azért kissé irreáélis, de királyság… ..
Jándi Zsuzsa: Hát ebben semmi ördöngösség nem volt, mégis izgulok az eredményért. ..
laci: Én nemrég használom a Gmailt, előtte Indamailom volt, ami nem ..
Robert: Kedves Eszter! Nagyon szeretem olvasni a leveleid. Hasznos tippeket tudok meg ..
Teca: Hála az univerzumnak !Azt hiszem sikerült!Bár nem vagyok a technika ..