Szokatlan körülmények között készítettünk tegnap videót. Eddig én voltam az “operatőr”, most viszont átkerültem a riportalany szerepkörébe, s mivel egyszerre a kamera előtt és mögött pedig nem tudok lenni (biztos nem vagyok még elég fejlett hozzá :), így felfogadtunk egy segédoperatőrt (aki mind a 11 évével minden tőle telhetőt megtett a jó végeredményért, s ezt hálásan köszönjük neki!).
Érdekes lett a végeredmény, de összességében mégis van benne annyi plusz, hogy úgy érzem, te is megtalálhatod benne azokat a morzsákat, amik újabb gondolatokat ébreszthetnek benned aztán.
Az egész rövidke anyagban szó van két olyan témakörről is, ami szívügyem. Az egyik, és ezt biztosan mondanom sem kell, a Google, a másik pedig az az érzés, amikor úgy dolgozhatok, mintha az nem is munka lenne, a mostani példában épp egy kávézóbeli lazítós munkaélményt említek.
A videó a 4. Női Pénzügyi Önismereti Konferencia beharangozója is egyben, ahol “Az idő, ami Neked dolgozik – a Google segítségével” címmel fogok előadni. Ha több információra van szükséged erről vagy a konferenciáról, kattints a linkre!
Lássuk tehát előbb a videót, majd a hangviszonyokra való tekintettel egy szöveges verziót is kínálok számodra.
- Eszter, neked mi jelenti azt a helyet, helyzetet, amikor magasabb a rezgésszinted?
- Talán az, amikor olyan helyre megyek, ahol jó helyen vagyok.
- Mondjál egy-két ilyen jó helyet!
- A természetben nagyon szeretek lenni. Szívesen dolgozom nem megszokott helyeken. Legutóbb elmentem egy kávéházba. A Hősök terénél van az egyik kedvenc kávézóm, ott dolgoztam (kint) egy délutánon át. Rengeteg olyan ötletem született, ami otthon nagyon nehezen született volna meg. És volt egy nagyon érdekes élményem is. Ahogy írtam sorba le az ötleteimet, egyszercsak olyan érzésem támadt, mintha nem én írnám, mintha nem belőlem jönnének a szavak… Valahogy mintha egy csatorna lennék. És olyan ötletek jöttek, hogy én magam is csodálkoztam rajta.
- Lehet, hogy ez azt jelenti, hogy otthon megszokottak az ingerek, elvonnak, itt pedig egy tisztább helyzet volt?
- Igen, igen… Nem az otthoni környezetemben voltam, nyugodtabb voltam. Kortyolgattam a kávémat, nézegettem az embereket körülöttem, néha ránéztem a szobrokra a háttérben… És olyanfajta nyugalom-érzetem volt, amit otthon nem tudok megkapni. Szerintem ezért is volt, hogy olyan ellazult, nyugodt állapotba kerültem, hogy többre voltam képes, mintha otthon dolgoztam volna a megszokott helyemen.
- Ez tulajdonképpen egyfajta lazaság. Elő tudod ezt máshol is idézni? Volt már olyan, hogy egy réten ülve egy laptoppal dolgoztál?
- Még nem. De ki fogom próbálni!
- Abszolút elhiszem, hogy a természetben lehet magasabb rezgésszintre kerülni, de miről fogsz előadást tartani a 4. női pénzügyi önismereti konferencián? Tudom, hogy te az időgazdálkodással, az online hatékonysággal sokat foglalkozol.
- Igen, szerintem az időgazdálkodás kulcsfontosságú minden téren, az elcsépelt fogalommal emlegetett felgyorsult világban manapság meg különösen. Mint rólam ismeretes, a Google szolgáltatásainak nagy rajongója vagyok, és (többek között) a Naptár szolgáltatást szeretném nem szárazan, de úgy bemutatni, hogy mindenki úgy érezze, ezt érdemes kipróbálni – tenni egy próbát vele, és beépíteni az életébe.
- Nekem az a tapasztalatom, ha kitaláljuk, hogy rendszeresen meditáljunk meg örömvideókat nézzünk a YouTube kínálatából, ez egy darabig megy, aztán elfelejtjük. Lehet, hogy ha megtervezzük a naptárunkba, akár a Google Calendarba, akkor jobban emlékszünk erre?
- Nem valószínű, de nagyon jó a szolgáltatás, mert figyelmeztet minket. Ha beállítjuk, akkor vagy e-mailt kapunk róla, vagy bármilyen más értesítőt, akár sms-t is tudunk kérni.
- Emlékezetem szerint, a Google Calendarba többféle témát beállíthatunk, párhuzamosan megtervezhetjük az egyes tevékenységeinket. Neked milyen témáid vannak?
- Nekem most már szinte minden le van bontva. Kezdetben nekem is csak egy naptáram volt. Aztán részekre bontottam, és ha valamelyiket nem akarom látni, akkor egyszerűen kikapcsolom… Van a személyes naptáram, van a gyermek naptára, nyári programok… A bulikat külön vettem, a munkát is természetesen, vagy a sportot is… Fantázia kérdése.
- És a honlapod, ami készül, az is erről fog szólni?
- Csak erről fog szólni. A Gugliságok.hu, ahogy a neve is mutatja, mindenféle “gugliság”-ról fog szólni.
- Kíváncsian várjuk!
Mindez eredetileg a gazdagnok.hu-n jelent meg.
Kapcsolódó cikkek:

Naggggyoooon jó kis interjú! És micsoda ötlet, nem mindig csak a négy fal között dolgozni…hmmm…ezt a kávézós dolgot (is) ki fogom próbálni :).
Hajrá, Barbi! :) A fő cél a hatékonyság, ez pedig nem lehetséges anélkül, hogy mi magunk is rendben legyünk, lelkileg-testileg. A kvzóban dolgozás számomra azt is jelképezi, hogy igen, elértem, amire vágytam pár éve, itt vagyok, úgy és akkor dolgozom, ahogy kedvem tartja. És ez borzasztóan jó érzés, hajt előre, lendületet ad a további lépcsőfokokhoz ;)